Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hirdetmény

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Belterületi gyűjtő utak korszerűsítése a Belvárosban és Csúcs városrészben Hódmezővásárhelyen” (DAOP-3.1.1/B-08-2008-0013) című projekt megvalósítása során a Szt. István; Teleki; Vöröskereszt; Bercsényi és Táncsics utcák útburkolat felújítását végzi el.

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Teleki utca aszfaltozási munkálatait három szakaszban készíti el a kivitelező az alábbi ütemekben.

2010. május 10. Dr. Rapcsák András út és a Könyves utcák között.
2010. május 11. Könyves utca és a Szent László utcák között.
2010. május 12. Szent László és a Szent István utcák között.

Az említett időpontokban a Teleki utca adott útszakaszai teljes szélességben 7 órától 18 óráig lezárásra kerülnek a munkálatok idejére.
Kérjük az ott lakókat amennyiben gépjárművüket használni akarják, a munkakezdés előtt az adott útszakaszt hagyják el, a város más területén élőket illetve az átutazókat kérjük az útirányukat szíveskedjenek úgy megválasztani, hogy az Teleki utca szakaszait ne érintse.

Amennyiben az időjárási viszonyok az útépítési munkálatok végzésére alkalmatlanok, egy nappal az adott szakaszok felújításai tolódhatnak!

Szíves megértésüket és türelmüket előre is köszönjük!

Tisztelettel:

Dr. Korsós Ágnes
jegyző

Forgalom terelés I. ütem

Forgalom
terelés II. ütem

Forgalom
terelés III. ütem