Magabiztos győzelemmel hangolt a Magyar Kupa négyes
döntőjére az ASA-Consolis HNKC SE. A vásárhelyi együttes 37–22-re nyert a
Kiskunhalas ellen.
A piros mezes vendégek a héten több poszton
is erősíteni akartak, ám végül csak az osztrák válogatott, korábban a nagynevű
Hypo gárdájában is szereplő Mariana Budecevic papírjait és játékengedélyét
tudták elintézni. Jobban kezdte a meccset a hazai csapat, amely jól védekezett
és gyors, pontos támadásokat vezetett. 5–2 után azonban megtorpant a HNKC SE,
8–8-nál pedig egyenlített a Halas. Sok kiállítás tarkította a meccset, előbb a
házigazdák kettős, majd pedig Halas hármas emberhátrányban játszottak. A létszámfölényt
a hazaiak használták ki eredményesebben, így a szünetig jelentős előnyt
szereztek. Félidőben 20–12 volt az állás, majd a térfélcserét követően még
tovább nőtt a különbség. A halasiak a második félidőben sokáig szinte csak
büntetőből voltak eredményesek, míg a másik oldalon a vásárhelyiek szép akciók
végén találtak a hálóba. 35–17-nél volt a legnagyobb különbség a két csapat
között, majd a hajrában valamit faragott a hátrányból a Kiskunhalas. A
házigazdák végül 37–22-re nyertek, a sikerhez Koronai, Kudor, Sopronyi, Tamás
és Wolf is 6–6 góllal járult hozzá.
Az ASA-Consolis HNKC SE jelenleg 14 ponttal a
tabella tizedik helyén áll, de a középmezőny nagyon tömör, hiszen a hetedik
Dunaújváros, a nyolcadik Siófok és a kilencedik Veszprém is tizenöt pontot
gyűjtött eddig. A vásárhelyiekre szombaton és vasárnap újabb nagy feladat vár,
hiszen Győrben a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepelnek.