Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhely a kiemeltek között

A kormány szerdai döntése értelmében 12 milliárd forintot
meghaladó értékben 14 kiemelt program kap az első körben támogatást a
Dél−alföldi régióban
− közölte csütörtökön Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón Balogh
László, a Dél−alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) elnöke.

A szerdán elfogadott kiemelt projektek esetében, a részletes,
gazdaságossági számításokkal alátámasztott tervek benyújtása után, 6
hónapon belül meg lehet kötni a szerződéseket és a beruházások
indulhatnak” – mondta a DARFT elnöke.
A kormány további öt projekteket a kiemelt programok közé
sorolt, melyeket átdolgozás után be kell adni és a döntés
novemberben megszületik – tette hozzá Balogh László.
A kiemelt projektek között van a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád
megyét felölelő, kistérségek és önkormányzatok vízkárelhárítási
rendszerének és a meglévő vízgazdálkodási létesítmények
rekonstrukciója, emellett pedig tározók és vízpótló létesítmények
építése. A program a Homokhátsági program részét képezi, melyhez
ötmilliárd forintot biztosít a szerdai kormánydöntés.
A DARFT elnöke ismertette: a homokhátsági fejlesztések mellett
10 alsóbbrendű út, közel 100 kilométer hosszúságú szakaszát újítják
fel az 5 milliárd forintból a pályáztatás nélkül megítélt uniós
támogatásoknak köszönhetően. Ezen kívül a kiemelt projektek közé
került Kecskeméten egy csapadékcsatorna építésének a támogatása.
Balogh László közölte, hogy a kiemelt projektek közé került
Kecskemét, Békéscsaba, Szeged és Hódmezővásárhely város
rehabilitációs programja és Szegeden a fürdőkomplexum fejlesztése.
Ezeket a projekteket átdolgozva szeptember végéig kell újra beadni.
Balogh László az MTI-nek elmondta, hogy közepesen jónak ítéli a
régiónak jutó támogatásokat, ha a négy megyei jogú városa is
megkapja a második körben a pályázat nélkül elnyerhető támogatást a
város rehabilitációhoz, valamint szegedi fürdőberuházás is
megvalósul, akkor összességében elégedett lesz.
Hozzátette: természetesen a most elutasított projektekkel a
kiírásra kerülő pályázatokon további forrásokhoz lehet jutni.

(MTI)