A kormány döntése, amellyel kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhelynek, annak a megállapodásnak a végrehajtását teszi lehetővé, amely a város és a neki hitelező Erste Bank között jött létre – derült ki az önkormányzat MTI-hez eljuttatott keddi közleményéből.
A Napi Gazdaság azt írta, hogy a kormány 79 millió euró (23,2 milliárd forint) összegű, 25 éves futamidejű kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhelynek. A lap szerint a kabinet első ízben járult hozzá ilyen hitelfelvételhez az új önkormányzati törvény hatályba lépése óta. A
kormány döntése Hódmezővásárhely és az Erste Bank között létrejött megállapodás végrehajtását jelenti, amelyet a város közgyűlése jóváhagyott – közölte az önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel. Göbl Vilmos hozzátette, hogy a részletekről, mivel azok banktitoknak minősülnek nem adhat tájékoztatást.
Hódmezővásárhely 2006-ban bocsátott ki 69,4 millió svájci frank névértékű kötvényt. Az ügylet 2011 decemberében került az érdeklődés középpontjába, amikor Lázár János, a város polgármestere az árfolyamveszteség megosztását kérte az Erste Banktól. A bank ezt elutasította, végül áprilisban megállapodás született a felek között.
Akkori közös közleményében Lázár János polgármester és Jelasity Radován elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: az önkormányzat célja a kötvények visszafizetése, a banké pedig az, hogy a város fizetőképessége hosszú távon is biztonságos legyen, illetve az önkormányzat a hiteleket visszafizesse.
(MTI)