Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhely a legbiztonságosabb megyei jogú város

A legbiztonságosabb település lett 2015-ben Hódmezővásárhely a megyei jogú városok között. A jövőre nézve is kellően határozott rendőri fellépést és hatékony munkát ígér a rendőrkapitány.  

Országos összehasonlításban az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtottak a vásárhelyi rendőrök, mivel a megyei jogú városok összehasonlításában a legbiztonságosabb település címet érdemelte ki Hódmezővásárhely – derült ki a legutóbbi közgyűlésen, Harkai István rendőrkapitány beszámolójából. A város polgármestere, Almási István megerősítette: önkormányzat az idén is jelentős támogatást szán a testületnek a megfelelő működés érdekében.

– Jelentős eredmény, hogy az ország egyik legjobb kapitánysága van Hódmezővásárhelyen. Ez mindenkinek biztonságérzetet ad. A legfontosabb, hogy a fiatalabb korosztályt, a gyermekeinket, az unokáinkat is meg tudjuk óvni – fogalmazott Almási István.

A 2015-ös év Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság történetében kiemelkedően jó évnek mondható, az elmúlt 6 év legjobb bűnügyi statisztikáját mutatták fel. Az ismertté vált bűncselekmények esetén több mint 30%-kal, a lopások terén 50%-kal javultak az adatok, de a városban elkövetett bármely bűncselekménytípus jelentősen kevesebb a korábbi időszakhoz mérten.

– 2015-ben nem történt emberölés. Az elmúlt négy évben stagnált a rablások száma, 5-6 történik egy év alatt. 2012-től 100%-os nyomozáseredményességet tudunk felmutatni, minden egyes rablót nagyon rövid idő alatt elfogtunk. Az elmúlt évben 53 lakásbetörést regisztráltunk. Ebből egy is sok, de ha szétnézek a környező megyékben, hogy mennyi ilyen eset történt, akkor van olyan megyei jogú város – nem is egy -, ahol több mint a tízszerese valósult meg – mondta Harkai István.

A rendőrkapitány szerint az önkormányzat által folyamatosan bővülő térfigyelő kamerarendszer hatékony megelőzést és felderítést eredményez, de a város évi 10 millió forintos támogatása is jelentősen segíti a megerősített járőrmunkát. A szakmai eredményekhez nagyban hozzájárul, hogy 2010-ben elkezdtek egy olyan hatékony bűnözési és felderítői munkát, ami mostanra ért be. Harkai István szerint ez az eredmény szorgos és kitartó munkával tartható lesz.

Megszakítás