Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhely elfogadta a kormány ajánlatát

Elfogadta a
hódmezővásárhelyi képviselő-testület pénteken a kormány által
felajánlott 800 millió forintot, amely peren kívüli megállapodásra
ad lehetőséget a városnak az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet 2007.
évi jogszabálysértő leépítése miatt indított pere kapcsán.

Lázár János polgármester a rendkívüli ülésen a
kártérítésnél is fontosabbnak nevezte, hogy a Magyar Köztársaság
kormánya megkövesse a hódmezővásárhelyieket. Mint mondta: világossá
kell tenni, hogy súlyos hiba volt az a döntés, amely 2007-ben a
vásárhelyi kórházat érintette, ugyanis a városban élő polgároknak az
egészséges élethez való jogát csorbította.

“Az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés jogát
sértette súlyosan a kormányzati döntés. Ezért a vásárhelyi
önkormányzat számára a legfontosabb, hogy a kormány belássa, hogy
hibát követett el, kövesse meg az embereket, és ismerje el azt, hogy
az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés esélyét sértették
meg súlyosan a lépéssorozattal” – hangsúlyozta a polgármester.

Mint kifejtette: a döntésben figyelembe vették a KPMG Zrt. által
készített igazságügyi pénzszakértői véleményt. Eszerint a nemzetközi
és magyar szakmai-jogi gyakorlat, valamint a statisztikai
valószínűségek szerint, a szakmai felmérések alapján készült 934
millió forintos igény, teljes bizonyossággal nem érvényesíthető
maximálisan peres úton. Így a 800 millió forintos ajánlat
elfogadható.

Lázár János közlése szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői,
vásárhelyi magánlátogatásán arról tájékoztatta, hogy a kormány
szeretne együttműködni a helyi kórházzal. A polgármester szavai
szerint ennek keretében az intézmény azt kéri, hogy kapjon olyan
szakmai lehetőségeket, amelyek a felkészültségének megfelelnek.
Azaz, hogy az orvosok felkészültségének megfelelő, az
infrastrukturális felszereléshez mért ellátási lehetőséget és jogot
kér. Ez nem az ágyszámok politikai újraosztását jelenti – tette
hozzá.

A kormány szeptember 29-én hozott határozatot arról, hogy annak
a négy kórháznak, amely a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében az
Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár
ellen pert kezdeményezett 2009-ben, egyezségi ajánlatot tesz. Annak
értelmében maximum 800 millió forint kártérítést kaphatnak a peren
kívüli megállapodás keretében az érintett kórházak.

Négy önkormányzat – a Békés és a Hajdú-Bihar megyei, valamint a
hódmezővásárhelyi és a keszthelyi – összesen 8,7 milliárd forint
összegű pert indított a kormány ellen a 2006-2007. évi
egészségpolitikai döntések, illetve az őket ért kár miatt, amely a
kapacitáscsökkentés miatt következett be. A keszthelyi kórház
csütörtökön szintén elfogadta a kormány ajánlatát.

(MTI)