Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhely feltárja a titkokat

Hódmezővásárhely az első város lehet, amely tisztázza a múltját: tanulmány készült a városban működő ügynökhálózat történetéről és tagjairól. A mai közgyűlésen dr. Kószó Péter elmondta: tudományos igénnyel, történészi objektivitással, szakértelemmel és alapossággal kell feldolgozni a Kádár rendszer módszereit.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város mai közgyűlésén dr. Kószó Péter napirend előtt elmondta: elkészült az a tanulmány, amely az előző rendszerben Hódmezővásárhelyen működő ügynökhálózat történetét és tagjait térképezi fel. Az alpolgármester hozzátette: a tavalyi évben Havránek Ferenc képviselő a város testületi ülésein több alkalommal is utalt édesapja, dr. Kószó Pál ügynökmúltjára, azonban az idős ember halálos ágyán feküdt, ezért az alpolgármester nem szólalt meg az ügyben.

– A szubjektív, manipulált, hatásvadász beszámolók helyett tudományos igénnyel, történészi objektivitással, szakértelemmel és alapossággal kell feldolgozni a múltat. Igenis tisztázni kell, hogy mi történt Hódmezővásárhelyen az elmúlt rendszerben. Tisztázni kell, hogy a Kádár rendszer – amelyet egyébiránt Havránek képviselő úr minden testületi ülésen véd és példaként állít – milyen aljas, mocskos és tisztességtelen eszközökkel tartotta fenn működését. Legyen Hódmezővásárhely az első város, amely a múltat tisztába teszi. A jelentésben szereplő személyeket és tevékenységüket pedig ítélje meg a történelem – mondta el az alpolgármester.

A tanulmányt a város a február 4. rendes közgyűlésén tárgyalja meg.

Megszakítás