Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhely kapta a Magyar Szabadidősport Szövetség idei kitüntetését

Hódmezővásárhely kapta a Magyar Szabadidősport
Szövetség 2009. évi kitüntetését. A rangos elismerést elsősorban az Egészséges
Vásárhely Programmal érdemelte ki a város.

Az országos
szövetség húsz éve alakult, jelenleg a legnagyobb magyar civil
sportszervezet. Tíz éve alapítottak díjat, amelyet idén
Hódmezővásárhely városa érdemelt ki. A díjat a város december 3. közgyűlésén a szervezet elnöke
Horváth András adta át  dr. Lázár János polgármesternek. Az elnök indoklásában elmondta: a korábbi években is
színvonalas szabadidősport zajlott a városban, amit az Egészséges
Vásárhely Programmal még inkább összefogtak.

– Mindent el
kell követnünk, hogy megőrizzük sportnemzet mivoltunkat és ezzel
együtt sportoló, egészségesen élő nemzetté váljunk –
hangsúlyozta Horváth András, az MSZSZ elnöke. – A vásárhelyi
vezetők az Egészséges Vásárhelyi Programmal mindent megtesznek,
kőkeményen lépkednek előre ennek érdekében. Fontos, hogy ilyen
jó példák legyenek, mint amilyet a város az eddigi
tevékenységével felmutatott és amit a már elindult
projekt is tükröz.

Vásárhelyen a
negyedik megyei jogú város, amely ebben a kitüntetésben részesül. Dr. Lázár János a közgyűlésen köszöntet
mondott azoknak, akik a szabadidő hasznos eltöltése érdekében
rendszeresen a sportot és testmozgást választják.

– A város a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is
törekszik a sportélet
támogatására. Az infrastrukturális
körülmények javításában komoly lépéseket tettünk az elmúlt időszakban, jelenleg pedig törekszünk
a városban működő egyesületeknek minden segítséget megadni,
hogy túl tudják élni az előttünk álló nehéz időszakot – mondta el dr. Lázár János.

Mind a
polgármester, mind az országos szövetség elnöke reményét fejezte ki a további sikeres együttműködés tekintetében. Ennek első lépéseként rövidesen meglakul a Magyar Szabadidősport
Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete is.

Megszakítás