Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhely közbiztonsága stabil és kiegyensúlyozott

A tavalyi évben a megyei jogú városok rangsorában a második legkevesebb
bűneset Hódmezővásárhelyen történt. Dr. Rádi Norbert rendőrkapitány a hétvégén történt bűncselekménnyel kapcsolatban
elmondta: nagy erőkkel nyomoznak a tettesek felkutatásán, általánosítani és
következtetéseket azonban nem szabad levonni az eddig példátlan esetből. A
város közbiztonsága stabil és kiegyensúlyozott.

A bűnügyi statisztikákban Hódmezővásárhely évek óta előkelő helyen áll: a
megyei jogú városok között itt történik szinte a legkevesebb bűncselekmény. A
hétvégén történt bűncselekménnyel kapcsolatban dr. Rádi Norbert rendőrkapitány
hangsúlyozta: nagy erőkkel nyomoznak az ügyben, de nem szabad általánosításokat
vagy következtetéseket levonni az eddig példa nélküli esetből. A bűnügyi
mutatók is alátámasztják, hogy Hódmezővásárhely közbiztonsága stabil és
kiegyensúlyozott.

– Ki lehet jelenteni, hogy a százezer lakosra jutó ismertté vált
bűncselekmények számát tekintve, a megyei jogú városok negatív rangsorában a
második helyen áll Hódmezővásárhely, vagyis 2009-ben itt követték el a második
legkevesebb bűncselekményt. Fontos kihangsúlyozni, hogy a közterületen
elkövetett bűntettek száma nagy mértékben, mintegy 23%-kal csökkent az előző
évhez képest, szám szerint 141 bűncselekménnyel kevesebb került a rendőrség
látókörébe. Közel 10%-kal esett az erőszakos, garázda bűncselekmények száma is
– tájékoztatott a rendőrkapitány.

Dr. Rádi Norbert elmondta: ugyanez a kedvező tendencia tapasztalható a
vagyon elleni bűncselekmények számánál is, sőt, a rablásokkal, lopásokkal
szemben inkább az okirattal való visszaélések, a csalások, és a sikkasztások
fordulnak elő gyakrabban. A személy elleni erőszakos bűncselekmények száma
elenyésző, évente maximum száz ilyen esetben járnak el a vásárhelyi rendőrök. A
kapitány kihangsúlyozta: Vásárhelyen az összes bűncselekmény több, mint 70%-a
vétség és nem bűntett.

Az egyik országos hetilap évről évre statisztikát készít a hazai
városokban elkövetett bűncselekményekről. A lap néhány hónappal ezelőtt
megjelent összesítése a 2008-as adatokat értékeli, ezek alapján az ismertté
vált lakásbetörések számát tekintve Vásárhely a legbiztonságosabb: 2008-ban 11 betörés
történt, míg a közeli Szegeden 238, amivel a megyeszékhely a középmezőnyben
végzett. Az ismertté vált összes bűncselekmények számát tekintve 2008-ban a
várost csupán Nagykanizsa előzte meg, vagyis az országban Vásárhely már két éve
a második legbiztonságosabb megyei jogú város.

Megszakítás