Hódmezővásárhelyen tartották a Kalmár László matematika verseny megyei fordulóját. A legnépszerűbb matematika verseny megyei megmérettetésen a legelszántabb és legjobb tanulók indultak.
A Kalmár László nevét viselő országos megmérettetés a legelismertebb a matematika versenyek között. A Csongrád megyei fordulót a hétvégén rendezték, ahol egy időpontban, öt helyszínen összesen 430 gyermek írta dolgozatát. A versenyre a szaktanárok által kiválasztott gyerekek érkeztek, általában az iskolák legjobbjai.
– Ez a legszínvonalasabb matekverseny, ahol nehéz feladatokat adnak fel. A háromból két példát biztosan meg tudnak oldani a résztvevők, amelyekhez alapismeretekre, tértelekre, definíciókra és axiómákra is szükség van. A legutolsó feladatot már nem sokan tudják megoldani, de nincs baj belőle, mert a legjobbnak lenni itt nagyon nehéz – mondta Szabóné Tanács Valéria főszervező.
A szervezők szerint a megmérettetés tudást ad, lelkesít és örömet szerez, ide csak azok jönnek, akik igazán szeretik a matematikát. A felsősök országos döntője június végén Vácott, az alsósoké Nyíregyházán lesz.