Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhelyen járt a DUE

A Diákújságírók Egyesülete által szervezett regionális médiatalálkozónak adott helyet a hétvégén Hódmezővásárhely. Az ország minden területéről érkeztek újságírás iránt érdeklődő fiatalok, akik az első magyar Cittaslow várossal ismerkedhettek meg.

A hétvégi programra érkező újságírótanoncokat Almási István alpolgármester fogadta a Polgármesteri Hivatalban. A részvevők szakmai konferencia keretében előadásokat hallhatnak a Cittaslow mozgalomról, és az élhető város szemléletéhez illeszkedő beruházásokról: többek között a LED technológiával kialakított közvilágításről vagy a geotermikus energiával fűtött intézmények körének bővítéséről, de szó esett a kulturális városrehabilitációról és a „Kerékpárosbarát település 2011” cím elnyeréséről is. A hallgatóság megismerhette a város kulturális életét, fesztiváljait, szabadidős programjait és az évek óta sikeresen működő Egészséges Vásárhely Programot is. A diákújságírók személyes élményekre is szert tehettek, többek között ellátogattak a Belvárosi Fazekasházba, az Emlékpontba és Mártélyra is. A fiatalok az itt szerzett benyomások alapján készítenek majd újságcikkeket és műsorokat Hódmezővásárhelyről.

Megszakítás