Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hódmezővásárhelyen járt a L’art pour l’art

Ismét
Hódmezővásárhelyen szerepelt a L’art pour l’art társulat. Tavalyi sikerükön
felbuzdulva idén a három testőr és a
jeti vagy mi a pék című újraértelmezett darabjukkal érkeztek a városba.

Tavaly az Anyám tyúk, avagy az ember tragédia című darabbal érkezett
Hódmezővásárhelyre a L’art pour l’art Társulat. Az akkori nagy sikernek köszönhetően a város az idén is meghívta a
formációt, akik ezúttal is teltház előtt mutatták be produkciójukat.

– A három testőr és a jeti vagy mi a pék című előadásunkat adjuk elő
most. 15 évvel ezelőtt már játszottuk ezt a darabot. Azért adjuk elő újra, mert
azóta már felnőtt egy generáció és valószínű, hogy akkor sem látta mindenki,
aki szereti társulatot. Felújítottuk abban a reményben, hogy most is érdekelni
fogja az embereket. Később a felújítás olyan szintre jutott, hogy már szinte
teljesen átalakult és egy új darab született – 
Pethő Zsolt, a társulat tagja.

Pető Zsolt,
a társulat tagja beszámolt arról is, hogy folyamatos fellépéseik mellett
szeptember óta a közszolgálati televízióban is havi rendszerességgel feltűnnek,
sőt különleges terveket dédelgetnek a jövőre nézve: a társulat hölgy tagja
Szászi Móni nemrégiben képregényt jelentetett meg, amelyből minél hamarabb
rajzfilmet szeretnének készíteni.

Megszakítás