A
dél-alföldi szecessziós építészetről tartott előadást Szemerey Márta és Kis
Lajos építész a Hódmezővásárhelyi Művészeti, Kutatási és Oktatási Központban. A
rendezvényen kiderült, hogy ebben a régióban Vásárhely rendelkezik a legtöbb
szecessziós stílusú épülttel.
A szecessziós stílus az
iparművészetben, a képzőművészetben és az építészetben is nyomon követhető. A
kifejezésmód sajátossága a vonalasan kígyózó minta túlburjánzásában és a
dekoratív színfelületek alkalmazásában figyelhető meg. A stílus nevesebb
építészei voltak többek között Victor Horta, Antoni Gaudi és Lechner Ödön is.
– Hódmezővásárhelyen a Casino
épülete az egyik legismertebb szecessziós épület. De kiemelném még a „Pávás
házat” az Andrássy utcában és léteznek határeset épületek is, mint például a
Bankpalota, a Fekete Sas, a Posta épülete vagy a Sándor Palota a Kinizsi utca
sarkán. Nem szabad elfelejteni a Zsinagógát és a susáni, tabáni templomot sem,
amelyeken szintén megtalálhatók a jellegzetes, íves, hullámzó díszítések –
mondta Szemerey Márta építész.
A tegnapi előadás, amely az imént
felsorolt épületekről folyó kötetlen beszélgetéssel ért véget, a XIII.
Vásárhelyi Kerámia Szimpózium „In memoriam Lechner Ödön” beszámoló kiállításhoz
kapcsolódott.