Kartonpapírból irodai berendezés, dohányzóasztal,
fotel, de még díszlámpa is készíthető – derült ki a Hódmezővásárhelyen első
alkalommal megrendezett „Hulladékból termék” kiállításon. A tárlatot ma délután
dr. Kószó Péter nyitotta meg, a tárgyakat két héten keresztül lehet
megtekinteni. Máris nagy az érdeklődés, több mint kétezren jelezték, hogy
kíváncsiak a nem mindennapi kiállításra.
A „Hulladékból termék” kiállítást ma délután nyílt meg a Török Sándor
Strandfürdőben. A város nevében dr. Kószó Péter alpolgármester köszöntötte a
jelenlévőket, aki elmondta, nagyon sok függ attól, hogy mi emberek milyen
kapcsolatot ápolunk a környezetünkkel, hiszen mi vagyunk igazán felelősek
érte.
– Minél fiatalabb korban elsajátítják a gyermekek a környezetvédelmet, a hulladékok
megfelelő hasznosításának módját, annál nagyobb esély lesz rá, hogy még újabb
néhány ezer évig meg tudjuk őrizni természeti értékeinket. A gyermekeket mi
taníthatjuk meg erre, ebben pedig minden embernek felelőssége van. Nem a természetvédő
szervezetektől, vagy a jogszabályoktól, hanem elsősorban tőlünk függ, sikerül-e
a környezetet megvédeni – hangsúlyozta az alpolgármester.
A kiállításon dr. Kószó Péter arról is beszámolt, hogy Hódmezővásárhelyen
2004 óta működik a szelektív hulladékgyűjtés, több mint ötven helyen van a
városban erre alkalmas tároló, emellett bevezették a lakossági szelektív
hulladékgyűjtő rendszert is, tizenkétezer kertes házhoz hordanak ki erre
alkalmas nejlonzsákokat.
– A „Hulladékból termék” kiállítást 37. alkalommal szervezte meg az
Öko-Pack és az Öko- Pannon Kft – tudtuk meg Hartai Mihálytól, az Öko-Pack Kft.
ügyvezetőjétől, aki hozzátette: a merőben új ötleteket felvonultató tárlat
célja, hogy bemutassa az újrahasznosítás lehetőségeit, mi mindent lehet
készíteni hulladékból, ami ismét hasznos tárgy lehet. A kiállításra több száz
terméket hoztak magukkal Vásárhelyre, látható például több komplett irodai
berendezés, díszlámpák, társasjátékok, amelyek kartonpapírból készültek. A
főszervező elmondta: meglepte, hogy mekkora az érdeklődés Vásárhelyen a tárlat
iránt, eddig több mint kétezren regisztráltak látogatóként, jóval többen, mint
az eddigi rendezvényeken.
A szervezők elsősorban a jövő generációját célozták meg a kiállítással, így
igyekeztek minél több játékos elemet felvonultatni, és készítettek egy oktató
csomagot is, melyen egy virtuális tárlatvezetés látható.
A hulladékokból készült ötletes termékek börzéjét bárki ingyenesen
megtekintheti november közepéig a Török Sándor Strandfürdőben.