Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Holland támogatásból épít játszóteret az Észak utcai Óvoda

Holland testvérvárosi támogatással újulhat meg az Észak utcai Óvoda udvara. Az intézmény erre a célra összesen 5 ezer eurót, azaz másfél millió forintot kapott Haarlemmeermertől. Ebből az összegből olyan kombinált játszóeszközt vásárolna az óvoda, amely a gyerekek többféle készségét fejlesztené.

Az Észak utcai Óvodába jelenleg 35 gyermek jár. Az intézmény nemcsak magának az épületnek, hanem az udvarnak a folyamatos korszerűsítését is fontosnak tartja. Ez utóbbi rendezését a helyi Rotary Klub is segítette, amely a holland testvérváros támogatásából hamarosan tovább korszerűsödhet. Az óvoda ugyanis már évek óta jó kapcsolatot ápol Haarlemmernerrel.

– Az ottani képviselőtestületből hárman is ellátogattak ide ősszel, és azt vállalták, hogy az óvoda udvarát felújítják. Erre ötezer eurót ajánlottak fel, ami másfél millió forintot jelent. Köszönjük a hollandoknak ezt a gesztust, úgy gondolom, jó óvodára áldozzák a pénz, mondta Almási István polgármester.

Az Észak utcai Óvoda közel egy évtizede az egyetlen olyan magyarországi intézmény, ahol a Hollandiában kifejlesztett úgynevezett OPSTAP programot alkalmazzák. Ennek az a lényege, hogy a szülő és gyermek közös játéka a mindennapok része legyen, ezzel segítve a kicsik fejlődését és az esélyegyenlőség megteremtését. A gyakorlati foglalkozásokon való kötetlen beszélgetések pedig hozzájárulnak a szülő- óvónő kapcsolatának megerősítéséhez is. Az óvoda jó gyakorlatát nemcsak helyi szinten, de országosan is terjeszteni kívánja, ezért támogatják a hollandok a vásárhelyi intézmény fejlesztését.

– Nagyon drágák a jó minőségű udvari játékok, de mi komplex, nagy játékot szeretnénk venni, és ehhez teljesen szabad kezet kaptunk a hollandoktól. Olyan eszközt szeretnénk, amely egyszerre több készséget is fejleszt. Ha pedig még marad belőle a pénz, akkor kiegészítő játékokat, mint palincsot is szeretnénk, mondta Patkósné Dezső Katalin, a Szent István Általános Iskola és Óvoda óvodai ügyekért felelős igazgatóhelyettese.

Az udvar korszerűsítése várhatóan már jövő tavasszal elkezdődik, hogy a gyerekek a jó idő beköszöntével birtokba vehessék az új játszóeszközöket.