Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Holland trénerek tartottak továbbképzést a tehetséggondozásról

A Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda a felzárkóztatás mellett a tehetséggondozást tartja új törekvésének. Ennek megvalósulását segítette az a továbbképzés, melyet holland trénerek tartottak.

A tanév még csak most zárult le, de a Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai Tagintézményében zajlik tovább az élet. A pedagógusok ugyanis egész napos továbbképzésen vettek részt. Két holland tréner jött el hozzájuk, akikkel évek óta kapcsolatban vannak. Néhány tanár korábban már járt Rotterdamban, hogy az ottani oktatási rendszert megismerje, de a tavalyi testvérvárosi találkozó keretében megtartott oktatási konferencián is beszámoltak már a vendégek külföldi módszerükről.

– Míg eddig a felzárkóztatásra fektettük a hangsúlyt, most egy új törekvés indult el az intézményben, ez pedig a tehetséggondozás, és most ebben a témában nyújtanak segítséget a holland trénerek. Bemutatják azt a programot, ami alapján Hollandiában zajlik a tehetséggondozás. A legfontosabb gondolata a továbbképzésnek, hogy mindezt egyszerre is meg lehet valósítani, vagyis a felzárkózás és a tehetséggondozás azon alapszik, hogy mennyire ismerjük meg a gyerek egyéniségét és fedezzük fel, hogy éppen mire van szükségük – mondta Patócs Anikó, a Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

A mostani tréningen a részvevő pedagógusok interaktív módon dolgozták fel a témát. Először is a tehetséggondozás alapjait fektették le, és azt is tisztázták, egyáltalán mi is az, hogy tehetség.

– Nagyon gyakori az a felfogás a magyar pedagógiában, hogy a szorgalmas gyerek egyben tehetséges is, holott ez nem így van. Sok olyan terület van, amelyben valaki tehetséges lehet, és a szorgalom egy tulajdonság, ami ahhoz kell, hogy a tehetséget tudjuk kamatoztatni. Rendkívül nehéz terület, hogyan lehet a tehetséget felismerni. Ehhez komoly tesztekre van szükség, ezeknek az átadása is megtörténik most – tette hozzá Patócs Anikó.

A továbbképzés egy uniós pályázat jóvoltából jött létre, mely során összesen 11 millió forintot nyert az iskola. Ennek keretében ettől az évtől tehetségpontként és referencia intézményként működik az intézmény.

Megszakítás