Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Holnap a Békéscsaba ellen lép pályára a HNKC

Holnap újabb bajnoki meccset játszik az ASA-Consolis HNKC SE  NB I-es női kézilabda csapata. A vásárhelyiek ismét hazai környezetben szerepelnek, 18 órától a Balogh Imsi Sportközpontban a Békéscsaba lesz az ellenfél.

Évek óta rangadónak számít az NB I-es női kézilabda-bajnokságban a Vásárhely–Csaba párharc. Korábban inkább a HNKC SE felé billent a mérleg nyelve, idén viszont egyelőre a viharsarkiak szerepelnek eredményesebben. A békés megyeiek  jelenleg a bajnoki tabella második helyén állnak, 9 győzelem és 2 vereség a mérlegük. Eddig csupán két idegenbeli meccsen kaptak ki, a győriek és a váciak otthonából távoztak pont nélkül. A lila-fehérek munkáját, a szövetségi kapitányi posztot is betöltő Mátéfi Eszter irányítja, a csabaiak egyik kulcsembere a korábbi vásárhelyi kedvenc Olga Nikolayenko. A két csapat a bajnokság nyitófordulójában már összemérte a tudását, akkor nagyon magabiztos, 36–24-es sikert ért el a békéscsabai együttes. Az esélyek tehát inkább a vendégek mellett szólnak, bár a HNKC SE hazai környezetben bárkire veszélyes lehet. A vásárhelyieknél nincs komolyabb sérült vagy beteg, vagyis Dankó Ervin a legjobb összeállításban küldheti pályára a csapatát. A Balogh Imsi Sportközpontban a két klub korosztályos alakulatai is összemérik tudásukat: 14 órától a serdülők, 16 órától az ifjúságiak, míg 18 órától a felnőttek lépnek pályára.

Megszakítás