Hódmezővásárhely
közgyűlése közmeghallgatást tart holnap délután 16 órától a
Városháza dísztermében, amelyet a Vásárhelyi Televízió élőben
közvetít.
A
holnap délutáni közmeghallgatásnak két fő témája lesz. Az
egyik kijelölt témakör a város közoktatási intézményeiben
tervezett formaruha bevezetése, a másik, hogy Hódmezővásárhely
nyugdíjasaira milyen hatással van a 13. havi nyugdíj megvonása.
Ez utóbbival kapcsolatban a város szociális helyzetéről is szó
esik.
Reggel
nyolc órától a közvetítés végéig, a 62/530–120-as
telefonszámon várják az érdeklődőket. E-mailben
is lehet kérdezni a mailto:kozmeghallgatas@hodmezovasarhely.hukozmeghallgatas@hodmezovasarhely.hu címen.
–
Ha olyan sok kérdés érkezik, amire az adás ideje alatt nem
sikerül választ adni, akkor 25 napon belül írásban kapja azt
kézhez a kérdező – tájékoztatott dr. Korsós Ágnes jegyző.