Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Holnap nyit a karácsonyi vásár és a jégpálya

Holnap nyitja meg kapuit a
Kossuth téren a karácsonyi vásár. Ezzel egy időben kerül sor a
jégpálya ünnepélyes átadójára is, vagyis hétvégén már
birtokba veheti azt minden korcsolyázni vágyó idős és fiatal.

Mint minden
évben, idén is vásár és ingyenesen használható jégpálya vár mindenkit a város főterén.

– A jégpálya
csakúgy, mint az eddigi években, 30 méter hosszú és 13 méter
széles, összesen 400 négyzetméter, a jég vastagsága pedig 10
centiméter – tudtuk meg Magyar Józseftől, a Városellátó
Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától.

Ambrus Norbert,
a jogi iroda vezetője mindehhez azt is hozzátette: a korábbi
évektől eltérően, az idei szezonban külön időszakot
szeretnének biztosítani az iskolások számára a pályán.

– Szervezett 
keretek között, ingyenesen tartanak különböző foglalkozásokat
és korcsolyaoktatást az általános és középiskolás diákok
számára. Január negyedikétől minden délelőtt egy-egy osztály
veheti majd birtokba a pályát – magyarázta az irodavezető.

– A karácsonyi
vásárt ia már megszokott keretek között látogathatják majd a
lakosok – tájékoztatott Terjékné Kaposi Andrea, a vásárt
szervező Petőfi Művelődési Központ munkatársa. – Közel húsz
faházban gyűlnek össze a különböző tevékenységet folytató
vállalkozók és alapítványok. Lesz étel-ital: kürtöskalács, péklángos, ízletes forralt bor és forró
csokoládé  várja a kilátogatókat. Idén is helyet kapnak a
város különböző alapítványai, kint lesznek a Kossuth téren
többek között a Tiszta Szívvel Egyesület, a Csillagvilág
Alapítvány és a Kútvölgyi Alapítványi Intézet munkatársai
is. Aki pedig már az ünnepekre szeretne készülni, itt
megtalálhatja a számítását, különleges ajándéktárgyakat,
kézműves termékeket is be lehet szerezni majd a vásárban.