Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Holokauszt-emléknap – Mario Silva: küzdeni kell az antiszemitizmus, a gyűlöletkeltés ellen

Mindannyiunk kötelezettsége küzdeni az antiszemitizmus, a rasszizmus és mindazon eszmék ellen, amelyek embercsoportokat kizárnak a társadalomból vagy gyűlöletet terjesztenek – jelentette ki Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance) elnöke kedden Hódmezővásárhelyen.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében szervezett rendezvényen a nemzetközi szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet: emlékeztetni kell a vészkorszak idején történtekre, és fel kell lépni a holokauszttagadókkal szemben.

A szabad és demokratikus társadalmaknak erkölcsi kötelezettségük, hogy megőrizzék mindazok emlékét, akik a hetven évvel ezelőtti kegyetlen embertelenség áldozataivá váltak – hangsúlyozta a kanadai Mario Silva, a 31 országot tömörítő, a holokauszttal kapcsolatos köznevelés, az emlékezés és kutatás céljával létrehozott szervezet soros elnöke.

1944 közepén a magyar zsidóság – amely addigra Európában az utolsó és érintetlen közösség volt – súlyos támadás áldozatává vált. Az elkövetkező néhány hónapban meggyilkolták a magyar zsidóság 75 százalékát, köztük 190 ezer gyermeket – mondta az elnök.

Mario Silva szerint fontos, hogy „mi és az utánunk következő generációk le tudjuk vonni a szükséges tapasztalatokat” a világtörténelem e sötét fejezetéből. A holokauszttal kapcsolatos oktatásra nemcsak azért van szükség, hogy ilyen szörnyűségek ne következhessenek be újra, hanem azért is, hogy „olyan társadalmakat építhessünk, amelyek alapját az emberi méltóság képezi”.

Az a gondolkodás és azok a sztereotípiák, amelyek a holokauszthoz vezettek, nem tűntek el, új formában újabb és újabb helyeken jelennek meg. Az antiszemitizmus, a rasszizmus és minden kirekesztő eszme ellen harcolni kell – jelentette ki az elnök.

(MTI)

Megszakítás