Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Honosítási ünnepséget tartottak a Városházán

Több mint hetven erdélyi és vajdasági határon túli magyart honosítottak ünnepélyes keretek között a Városházán. Tiszteletükre verssel és zenés műsorszámokkal készültek a díszteremben.

75 határon túli magyar tette le esküjét a Polgármesteri Hivatal dísztermében a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programok keretében. Az Erdélyből és Vajdaságból érkezett vendégeket dr. Kószó Péter alpolgármester köszöntötte.

– Hódmezővásárhelyen ez a hét a Magyar Kultúra Hete. A városban nemcsak január 22-ét ünnepeljük, hanem az egész hetet a kultúrának szánjuk. Ennek keretében kerül sor erre a nemzetpolitikailag nagyon fontos gesztusra, az állampolgárság adományozására – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.

Az eseményen beszédet mondott dr. Grezsa István is, aki a közgyűlés elé terjesztette, hogy a 2004-ben lezajlott  sikertelen népszavazás után Hódmezővásárhely lehetőséget adjon a határon túliaknak, abban, hogy a város tiszteletbeli polgárai lehessenek.

– Nagy adóságunkat törlesztettük, amikor a magyar nemzethez tartozást nem csak a szívekben hordozva, hanem az állampolgárság felvételével láthatóvá tettük. Szülőföldjükön magyarnak megmaradva az állampolgársággal együtt jár a magyar állam oltalma, amely kíséri mindennapjaikat – mondta Grezsa István.

A honosítottakból mély érzelmek törtek elő a dokumentum átvételét követően.

-Óbecséről érkeztünk családommal. Biztos látható is, hogy nagyon meghatódtam, mert örülök az állampolgárságnak. Végre oda tartozunk hivatalosan, ahova kell. Nem érezzük magunkat továbbra is kitaszítottnak – mondta Kocsis Elvíra.

Megszakítás