Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Honvéd szakközépiskola lesz Vásárhelyen

Honvédelmi szakközépiskola nyílik Vásárhelyen és a kormány támogatni fogja a napelemek telepítését a földművesek számára – jelentette be Lázár János országgyűlési képviselő Kútvölgyön. 

 

A kormány és az önkormányzat célja, hogy életben tartsa a kisebb településeket, vonzóvá tegye a családoknak – hangzott el Kútvölgyön, lakossági fórumon. Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere elmondta: ennek érdekében terveznek további útfelújításokat, játszótereket építenek és a közösségi házakat is rendbe teszik. Az alpolgármester beszélt arról az aláírt megállapodásról is, amely a Magyar Honvédség és a hódmezővásárhelyi kórház között jött létre. Lázár János országgyűlési képviselő a fórumon elmondta, ehhez kapcsolódóan az önkormányzat javaslata alapján a kormány úgy döntött, hogy egy honvédelmi szakközépiskolát alakít Hódmezővásárhelyen. Ezek az intézkedések ugyanis egy nagyobb célt szolgálnak.

 

– Hosszú távon azzal kell számolnunk, hogy déli irányból folyamatosan bevándorlók érkezhetnek az ország határára. Ezeknek a bevándorlóknak a feltartóztatásában a Magyar Honvédségnek és a Hódmezővásárhelyi Laktanyának kulcsszerepe van az egész magyar-szerb határon. Ezért a kormány döntött a laktanyafejlesztésről, itt különböző épületek, szállások, út- és közműberuházások és korszerűsítés kerül végrehajtásra. Lesz létszámfejlesztés is a vásárhelyi laktanyában, és ennek érdekében a vásárhelyi és a környékbeli fiatalok a honvédelmi és rendészeti képzés lehetőségét kínáljuk fel egy új szakközépiskolával – jelentette be Lázár János.

 

A kormány másik fontos döntése leginkább a földműveseket érinti. Lázár János elmondta, aki kiskapacitású napelem parkot létesít, attól az áramot kötelezően megveszi az állam. Ennek a jövedelme nem nagyvállalatokhoz és nem multinacionális cégekhez kerül, hanem a földműveseknek jelent csaknem félmillió illetve egymillió forint közötti havi jövedelmet.

 

– A beruházáshoz állami támogatást biztosítunk, kedvezményes hitel vagy 0%-os hitel formájában a Magyar Fejlesztési Bank tevékenységének eredményeképpen. Tudomásom szerint itt Székkutas, Hódmezővásárhely, Mátyáshalom környékén több olyan gazda van, aki azt tervezi, hogy a termőterületén egy ilyen fél megawattos napelem parkot létesíteni fog, ez alapvetően jövedelem-kiegészítésre alkalmas. Én kifejezetten támogatni fogom azt, hogy ilyen jogosultságokhoz hozzájusson minél több hódmezővásárhelyi földműves – fejtette ki Lázár János.

 

A miniszter azt is hozzátette: ez a döntés azért fontos, mert a kormány kiemelt célja, hogy a vidéki lakosság helyben maradását és boldogulását elősegítse. Ennek érdekében a kormány országosan újraszervezi a szakközépiskolai és szakgimnáziumi hálózatot, Hódmezővásárhelyen pedig az összes oktatási intézményt felújítják.

Megszakítás