Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Honvédet faragtak 113 civilből a vásárhelyi laktanyában

Több, mint tíz év után ismét tartottak alapkiképzést a
Vásárhelyi Laktanyában. A 138 civil jelentkező közül 113-an feleltek meg a
követelményeknek, és vehettek részt ma délelőtt a kibocsátó ünnepségen.

Az elmúlt két évben a Magyar Honvédség létszámhiánnyal
küzdött, ezért aktív toborzásba kezdtek. Az ennek hatására megnövekedett
jelentkezői számot az alapkiképzésre kijelölt szentendrei bázis már nem tudta
ellátni, így először Tatán, majd Szolnokon, végül Vásárhelyen is sor került a
három hónapos alapkiképzésre. Az 5. Bocskai István Lövészdandár Vásárhelyi
parancsnokságán 138 jelentkezőből 136-an kezdték el az alapkiképzést, végül
113-an fejezték be sikeresen, és vehettek részt a ma délelőtti kibocsátó
ünnepségen.

– Honvédeket faragtunk a civilekből – fogalmazott az
alapkiképzés kapcsán Böröndi Gábor dandártábornok.  – Ennek megfelelően egy elméleti képzéssel
kezdtek az újoncok, ezt egy hónap után követte a fizikai felkészülés, majd jött
a harcászat és a lövészet, vagyis azokat a katonai alapismereteket
sajátíthatták el, amelyek későbbi pályafutásuk alatt segíti majd őket.

Három hónappal ezelőtt a honvédek – akkor még civilként –
különböző motivációkkal érkeztek a felvételi tájékoztatóra, de a legtöbb
esetben a biztos, jól fizető állás lehetősége volt az egyik szempont a döntés
meghozatalakor.

A honvédek az alapkiképzést követően szakbeosztásokba
kerülnek, az ország különböző laktanyáiban. Lehetnek logisztikusok, lövészek,
tüzérek, és olyanok is, akik műszaki területen tevékenykednek majd. A 113 főből
több mint 70-en az 5. Bocskai István Lövészdandárhoz kerülnek, ők 2011-ben akár
KFOR békefenntartó szolgálatot is vállalhatnak Afganisztánban.

Megszakítás