Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hősies küzdelem a legvégsőkig

Hatvanhat évvel ezelőtt
indult meg a szovjet hadsereg ellentámadása a Don folyó mentén, amely során a
magyar hadtörténelem legtöbb áldozatot követelő katasztrófája következett be. Az
Emlékpontban szakmai előadásokkal, fáklyás felvonulással emlékeztek nagyapáink
mohácsára, a Don-kanyarra.

Dr. Szakály Sándor
történész, egyetemi tanár az esten emlékeztetett: Magyarországon hosszú
évtizedekig nem lehetett megemlíteni ezt a csatát és hősi halottjait, hiszen
akik a vesztes ország haderejének katonái voltak, azok csak fasiszták lehettek
és negatív felhangon kellet beszélni róluk.

A kutatásokból azonban
kiderült, hogy az egyszerű parasztemberek közül, kétkezi munkások soraiból és az
értelmiség alsó rétegéből származtak a frontra vonulók – fejtette ki a
történész.

Dr. Halmágyi Pál történész,
múzeumigazgató a magyar katonák hősies helytállásáról beszélt. Mint mondta, a
csatában az oroszoknak nem sikerült véghezvinni teljes mértékben haditervüket.

Pintér István történész az
elmúlt évek kutatásainak eredményeit tárta fel, melyből kiderült az ütközetben
az oroszok is hasonló veszteségeket szenvedtek el mint a magyarok, ami
bizonyítja, hogy honfitársaink tisztességgel küzdöttek, nem pedig
menekültek.

A konferenciát követően
fáklyás felvonulás indult az Andrássy útról a Kossuth téren át a Hősök terére,
ahol a II. világháborús emlékműnél dr. Kószó Péter alpolgármester mondott
beszédet. Ezt követően Németh László tábori lelkész és Demeter János lelkész
áldást és imát mondott a hősök emlékére, végül a résztvevők megkoszorúzták az
emlékművet.

Megszakítás