Bemutató órákat tartanak a héten a Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvodában
a város tanítóinak és tanárainak. A hospitációs programokon a helyi pedagógusok
ötleteket meríthetnek az intézmény oktatási programjából.
A szorobán
használat, a pálcika módszer, az egészség- és környezeti nevelés, a tánc,
valamint az önismeret fejlesztés oktatásban való alkalmazását mutatta be a
Klauzál Gábor Általános Iskola a városi intézmények tanítóinak és tanárainak.
Az iskolában ugyanis hospitációs hetet tartanak, hogy jól működő módszereiket
mások is megismerhessék és alkalmazhassák. Ma az egyik alsós osztályban az
„Egészséges életmód” című szöveget dolgozták fel.
– Az „Én,Te,Mi” című feladatgyűjteményből dolgoztunk fel egy
szöveget. Igazából munkafüzet nélkül munkálkodtunk, tehát mindig
csoportmunkával és előre elkészített feladatlapokkal. Bevezetésként a téma
megközelítésével, később pedig a felolvasás után a szövegértés feladatokkal
szoktuk az ilyen anyagokat feldolgozni – mondta Pócs Andrea, a
Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola
és Óvoda tanítója.
A gyerekek már második éve tanulnak ebből a gyűjteményből és
kedvelik a könyvek család- és gyermekközpontú szövegeit.
– Nagyon tetszik a könyv, mert jó mesék vannak benne. Van,
amelyiknek van tanulsága is. Amit most olvastunk az egészséges életmódról,
abból kiderül, hogyan éljünk egészségesen – mondta Ménesi Gabriella tanuló.
A hospitációs programban holnap két alsós osztályban
szövegfeldolgozás, rendhagyó énekóra, valamint környezetvédelemi óra szerepel,
amelyeken szintén részt vehetnek más iskolák tanítói és tanárai.