Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hosszabb nyitva tartással várja ügyfeleit az okmányiroda

Szeptembertől hétfőnként meghosszabbított nyitva tartás várja az ügyfeleket a vásárhelyi Okmányirodában. A kísérleti munkarend reggel héttől este hétig tart. A változtatással az iroda szeretne az ügyfelek igényeihez igazodni, így aki még munkaidő előtt vagy után szeretné elintézni ügyeit, a hét első napján megteheti.

Januárjától a megszokott helyszínen, de a Csongrád Megyei Kormányhivatal, Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal szervezeti egységén belül működik az Okmányiroda Hódmezővásárhelyen. Szolgáltatásait szeptembertől meghosszabbított nyitvatartási rendben lehet majd igénybe venni.

– Hétfőnként reggel 7 órától este 7 óráig tudjuk fogadni az ügyfeleket. A többi napon változatlan marad az ügyfélfogadás rendje. Ez azt jelenti, hogy kedden és csütörtökön reggel 8 és délután 16 óra között, míg szerdán és pénteken 8 és 12 óra között tudjuk fogadni az ügyfeleket. Ami nagyon fontos, hogy az ügyfélfogadási idő vége előtt 30 perccel tudjuk az utolsó ügyfelet fogadni. Vagyis aki már bent van az irodában, annak az ügyét el tudjuk intézni. A rendszer zárása miatt szükséges ezt az időt biztosítani a kollegák részére – mondta Dr. Égető Gábor az Okmány Iroda vezetője.

A hétfői napok megváltozott ügyfélfogadásával az Okmányiroda az ügyfelekhez szeretne igazodni. Sokszor a hét első napján reggel már reggel nyolc óra előtt sor alakult ki.

– Azt szeretnénk kikísérletezni, hogy melyik a legmegfelelőbb időpont a vásárhelyeik számára. Így talán egy szélesebb idősávban tudnak majd eljönni. Aki tovább dolgozik, vagy kicsit később kell munkába mennie, nem kell, hogy szabadságot kivegyen amiatt, hogy az ügyes – bajos dolgait el tudja intézni a hivatalban- tette hozzá az Okmányiroda vezetője.

Az ügyintézést nagyban megkönnyítené, ha egyre többen élnének az előzetes időpontkérés lehetőségével, hívta fel a figyelmet Égető Gábor. Dr. Makó András, a Vásárhelyi Járási Hivatal vezetője pedig kiemelte: 2014-től az Okmányirodákat és a Kormányablakokat összevonják, és úgynevezett integrált ügyfélszolgálatokat alakítanak ki, ahol a lakók szinte minden problémára egy helyen találhatnak majd megoldást.

Megszakítás