Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hosszított nyitva tartás az önkormányzat házi pénztárában

Hamarosan mindenki megkapja a helyi adókról szóló értesítőket, mely idén a Polgármesteri Hivatal házi pénztárainak nyitvatartási rendjét és az ügyfélfogadási időt is tartalmazza. Az építményadó, a telekadó, valamint a gépjárműadó első részletét március 15-ig kell rendezni a szokott módon: átutalással, bankban befizetve, vagy az önkormányzat házi pénztárainál is lehet teljesíteni a kötelezettséget.

A Polgármesteri Hivatal adó csoportja már elkezdte kipostázni az első félévi értesítőket, melyek a helyi adók befizetésére hívják fel a figyelmet. A visszajelzések szerint a háztartások egy része már megkapta a hivatalos iratot, míg mások majd csak a napokban jutnak hozzá.

– Ez azt jelenti, hogy a helyi adókat – az építményadót, a telekadót, valamint a gépjárműadót  kell majd befizetni. A magánszemélyek esetében az építményadót négy részletben lehet teljesíteni, melynek első negyedéves befizetési határideje március 15-e – mondta Antal István, a Lakosságszolgálati Iroda vezetője.

Most is a szokott módon lehet teljesíteni a kötelezettséget, vagyis átutalással, a bankban befizetve vagy a Polgármesteri Hivatal házi pénztárainál. Az elmúlt évek tapasztalata szerint még mindig ez utóbbi a legnépszerűbb fizetési mód, ezért a most kiküldött értesítőkön a házi pénztárak nyitvatartási rendje is szerepel. Mivel mindig a határidő előtti napok a legforgalmasabbak, ezért idén is lehet majd hosszított nyitva tartásra számítani az önkormányzatnál.

– Az utolsó héten, tehát március 15. előtti napokban reggel nyolctól este nyolcig lesznek nyitva a házi pénztárak az önkormányzatnál. A fizetési értesítőkön – amiket kiküldtünk – újdonság, hogy feltüntettük a pénztárak nyitva tartását és az ügyfélfogadási időt is, ami változott – tette hozzá az irodavezető.

Hétfőnként reggel nyolctól este nyolcig, kedden és csütörtökön 16-ig, míg szerdán és pénteken délig van ügyfélfogadás az önkormányzatnál.

Megszakítás