Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hozd a formád Vásárhely

Hódmezővásárhely Csongrád megyében elsőként csatlakozott a WHO Egészséges
Városok Magyarországi Szövetségéhez, amely 2009-ben indítja el a „Hozd a formád
Magyarország!” című programját. A programra két hódmezővásárhelyi
iskola is sikerrel pályázott, az
intézmények 500-500 ezer forintot nyertek a pályázaton, amely összeget az
önkormányzat ugyanennyivel egészít ki. A program célja a
gyermekkori elhízás elleni eredményes fellépés.

Hódmezővásárhely Csongrád
megyében elsőként csatlakozott a WHO Egészséges Városok Magyarországi
Szövetségéhez. A szövetség 2009-ben elindítja a „Hozd a formád Magyarország!”
című programját, amelyre két hódmezővásárhelyi iskola, a Németh László Gimnázium
és Általános Iskola, valamint a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola is
sikerrel pályázott.
Az
intézmények 500-500 ezer forintot nyertek a pályázaton, amely összeget az
önkormányzat ugyanennyivel egészít ki.
A
részleteket dr. Havasi Katalin egészségügyi tanácsnok, dr. Csányi Péter az
Egészséges Vásárhely Program vezetője, Forrainé Kószó Györgyia Liszt Ferenc
Ének-Zenei Általános Iskola igazgatónője, valamint Árva László a Németh László
Gimnázium és Általános Iskola igazgatója sajtótájékoztatón
ismertette.

– Hódmezővásárhely az
Egészséges Vásárhely Program keretében aktívan fellép a gyermekkori elhízás
ellen, ezért különösen fontos ez az együttműködés a világszervezet és az iskolák
között – mondta el dr. Havasi Katalin. Az egészségügyi tanácsnok hozzátette: a
gyermekkori elhízás elleni programmal olyan népbetegségektől menthetjük meg
gyermekeinket, mint a szív-és érrendszeri megbetegedések vagy a
cukorbetegség.

Dr. Csányi Péter, az EVP programigazgatója elmondta:
Hódmezővásárhely a projektben sokat tanulhat más városok programjából,
másrészről megoszthatja az EVP kapcsán szerzett tapasztalatait a többi
résztvevővel. A programigazgató kiemelte: az együttműködés első szakasza 4
iskolai félévet, valamint egy előkészítő félévet foglal magába, az első periódus
fő feladata az együttműködésben részt vevő iskolák felkészítése a 2009
szeptemberében induló iskolai munkára.

Forrainé Kószó Györgyi, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános
Iskola igazgatónője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az egészséges életre
való átnevelést elsősorban a gondolkodásmód megváltoztatásánál kell
kezdeni.

– A szociális-életviteli ismeretek fejlesztése a
legfontosabb, – helyeselt Árva László, a Németh László Gimnázium és Általános
Iskola igazgatója, – a fejlesztő munka akkor igazán sikeres, ha nem csak a
gyerekek, hanem a szülők életvitelét, étkezési és sportolási szokásait is meg
tudjuk változtatni.

Az iskolák számos programmal, reggeli tornával, egészséges
ételeket kínáló büfével, szűrésekkel, kerékpártúrákkal, hétvégi családi
programokkal mozgatják meg diákjaikat.

A program összefoglalásaként az iskolaév végén egy hetes
rendezvénysorozattal várják a gyerekeket és a szülőket, ahol családi
vetélkedőkön, hétpróbákon, kosárlabda-és futóversenyeken, egészségügyi
szűréseken, szakácskönyv-író és főzőversenyeken vehetnek részt diákok, tanárok
és szülők egyaránt.

Megszakítás