Már a húsvétra
készülődnek a város oktatási intézményei. A diákok szerdán egyebek mellett
tojást festettek a Pálfy utcai Óvodában, a Klauzál Gábor, illetve a Liszt
Ferenc Általános Iskolában.
A Pálffy utcai Óvodában már évek óta hagyomány, hogy a
nagyobb ünnepek előtt kézműves foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek. Most a
leendő kiscsoportosokkal és szüleikkel húsvéti dekorációkat készítettek. Nem
volt ez másként a Klauzál Gábor Általános Iskolában sem, ahol ugyancsak fontos,
hogy a fiatalok ráhangolódjanak a Húsvétra. De a Liszt Ferenc Ének Zenei
Általános Iskolában is tojást festettek az alsó tagozatosak.
– Először kifúrtam a tojást, majd beleraktam egy pálcikát,
ezután lefestettem pirosra, aztán zöldre és kékre és végül szivárvány színű
lett a tojás- mondta Gulyás Szabó Nikolett, a Liszt Ferenc Ének –Zenei
Általános Iskola diákja.
A gyerekek a kézműves foglalkozások mellett húsvéti
akadályversenyen is részt vehettek, de volt népdaléneklési verseny is.
– A Húsvét előtti időszakot szerettük volna egy kicsit
mozgalmasabbá és izgalmassá tenni, így néhány párhuzamosan futó programot a mai
délutánra szerveztünk – mondta Forrainé Kószó Györgyi, a Liszt Ferenc Ének – zenei
Általános Iskola igazgatója.
Az iskola udvarán fát is ültettek. Az iskola így emlékezett
meg arról a két évig tartó pályázatról, amely külföldi intézményekkel való
kapcsolatokat és cserediákprogramokat eredményezett.