Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Huszadik alkalommal rendezik meg a zenei napokat Hódmezővásárhelyen

Megkezdődtek a zenei napok Hódmezővásárhelyen. Az egy hétig tartó programsorozat alkalmával a diákok délelőtt a Liszt Ferenc Ének –Zenei Általános Iskolában csiszolgatják tehetségüket, esténként pedig ők vagy tanáraik különböző koncerteket adnak az unitárius templomban.

Derűs hangulatú tanári hangversennyel kezdődött el az idei zene tábor Vásárhelyen. A kurzusokból és koncertekből álló programsorozat idén ünnepli 20. évfordulóját.

– Óriási öröm, hogy idáig eljutottunk, és Hódmezővásárhely gazdája tudott lenni ennek a gyönyörű rendezvénynek. Ez a diákok számára óriási tanulság, a tanároknak pedig egy örömteli hét, amikor csak, ahogy a műsorfüzet előszavában is megfogalmaztam, a zenével és a tanítással foglalkozhatnak, mondta Dratsay Ákos a tábor művészeti vezetője.

A tábor első 10 évében, amikor kizárólag csak fuvolaoktatás folyt, nem tudott akkora közönséget toborozni, mint most, amikor már más hangszeresek előtt is megnyílt az egy hetes tanulási lehetőség. Idén összesen 60 diák jelentkezett, hogy itt fejlessze tovább zenei tehetségét.

– 6- 7. osztályos koruk körül kezdenek el ide járni a gyerekek, és egészen a középiskola végéig jönnek. Utána egy kicsit hézagos, de mindig van 5- 6 főiskolásunk is, vagy, aki két éve volt, azóta már megszerezte a kisdiplomáját, és elvégezte a mesterkurzust is, de úgy gondolta, olyan jó volt ez a vásárhelyi tábor, hogy eljön még egyszer, tette hozzá a művészeti vezető.

Délelőttönként a diákok a Liszt Ferenc Ének –Zenei Általános Iskolában csiszolgatják tehetségüket, estenként pedig különböző koncerteket lehet hallgatni az unitárius templomban, ahová várják a zeneszerető vásárhelyieket is. A programok egészen augusztus 4-ig tartanak.