Nem
terjed még az influenza Csongrád megyében, annak ellenére, hogy Magyarországon
emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma. Már 9 H1N1 fertőzött van és
több ezer gyanús megbetegedést
diagnosztizáltak. A járvány elkerüléséhez a szakemberek idén is a védőoltás
felvételét javasolják.
December utolsó és január első hetének adatai szerint 43
százalékkal csökkentek tavalyhoz képest az influenzás megbetegedések a
megyében. A H1N1 típusú vírust még nem,
és az influenza vírustörzsek között is csak néhányat mutatott ki a Csongrád
megyei laboratórium. Járvány tehát még nincs, ennek ellenére idén is fel kell
készülnünk a tömeges megbetegedésekre. A szakemberek arra hívják fel a
figyelmet, hogy minél hamarabb célszerű felvenni a védőoltást, az injekció
ugyanis az oltás után két héttel már védelmet nyújt.
– A H1N1 vírus
közöttünk van és valós probléma, de az a kérdés, hogy a tavalyi év után milyen
mértékben fog dominálni. Az emberek észlelik a veszélyt és figyelnek a
védekezésre, így várhatóan nem lesz járvány – mondta Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályvezetője.
A védőoltás a krónikus betegeknek, a szociális
és egészségügyi dolgozóknak ingyenes, de október óta bárki hozzájuthat a
patikákban a megvásárolható vakcinákhoz. A kisgyerekek, a tartós betegségben
szenvedők, és a 65 év felettiek különösen fogékonyak a betegségekre, de a
tavalyi évben a legtöbb megbetegedés a tizenévesek között volt.