Június 30−ra megépül a körforgalom a Kaszap és a Tóalj utca
kereszteződésben, márciusban pedig megkezdődnek az első szűrvizsgálatok
az Egészséges Vásárhely Program keretében – mondta el a Rádió 7
hallgatóinak Dr. Lázár János.
Az előző évben 100 millió forintot fordított a város a kórházra és
ma is egy mammográfiás készüléket tudnak átadni – kezdődött a
beszélgetés a Rádió 7 mai Napraforgójában, amelyben a vendég számára
fenntartott székben Dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere,
országgyűlési képviselő, a Parlament Rendészeti és Honvédelmi
Bizottságának elnöke foglalt helyet.
Mint a polgármester elmondta,
azzal, hogy az előző évben a vásárhelyi kórházban osztályokat zártak be
és jelentősen lecsökkentették a dolgozók számát, sikerült stabilizálni
az intézmény anyagi helyzetét. Ebből szabadult fel olyan összeg,
amelyet műszerek beszerzésére és informatikai fejlesztésekre
fordíthatnak.
Más települések épp az elmaradt megszorító
intézkedések miatt vannak nehéz helyzetben. Ugyanakkor az ősszel a
régióban lesz egy 10-15 százalékos ágyszám átcsoportosítás, amelyből
Hódmezővásárhelyre szeretnének minél többet hozni, elsősorban a
traumatológia területén.
Mára megvan a potyautasok névsora, amelyet az APEH kapott az OEP-től
és elkezdődik az ellenőrzés. A polgármester túlzásnak tartja az emberek
ilyen mértékű ellenőrzését, mert mint mondta, amíg egy vállalkozás
által termelt 100 forintból 65 forint a teher, addig ez nem
tisztességes. Szerinte már alkotmányossági kérdéseket is felvet az
ilyen nagy mértékű ellehetetlenítése a magyar vállalkozásoknak.
Hozzátette,
már a multik is kiviszik az országból a profit 70 százalékát, ami azt
jelenti, nem érzik itt jól magukat. Érthetetlennek tartja, hogy
egyrészt a kormány adócsökkentésről beszél, a másik oldalon meg
megszorító intézkedésekre kényszerít.
A középiskolák összevonása azt a célt szolgálja, hogy hogy egy
szakterületen kiemelkedő módon a régió szakképző helye legyen
Hódmezővásárhely. Az ehhez szükséges pályázatok elnyeréséhez a tanulók
létszámát kell minél magasabbra emelni, ezért határozott a
képviselő-testület négy iskola összevonása mellett.
Dr. Lázár
János kifejtette, tíz egynéhány szereplővel konzorcium jött létre,
amelynek tagja Hódmezővásárhely is, emellett Szegeddel kötöttek
együttműködési megállapodást. Az informatikai képzés régiós centrumává
kellene válnia az összevont városi intézménynek. A verseny azonban
nagy. A többi szakmával kapcsolatosan a minél magasabb színvonal
elérése a cél – fogalmazott a polgármester.
Ismét emelkedik Magyarországon a lakossági gázár. Dr. Lázár János
kifejtette, A júniusban szabaddá váló gázpiacon Hódmezővásárhely
önállóan próbálja majd beszerezni az energiahordozót. Ezzel sikerülhet
csökkenteni a gáz árát.
Azt viszont, hogy három nap alatt született
egyezség a kormány és Oroszország között, ráadásul úgy, hogy az
országgyűlés nem ismeri annak tartalmát, felháborító.
Amennyiben
sikerül a városnak saját maga beszerezni a földgázt, kikerülve a
nagykereskedőket, akár 30-40 százalékkal kevesebbet is fizethetünk a
gázért. Emellett azzal már minden szolgáltatást a városé lenne.
Az olcsóbb fűtést szolgálja a panelprogram is, amelyre már lehet pályázni a lakóközösségeknek.
A közlekedési kérdésekben Dr. Lázár János polgármester elsőként
megjegyezte, hogy a jó utak mellé közlekedési kultúra is kell. Mit
mondta, ha megépül a fizetős M43-as, akkor még több kamion jár majd a
Makót és Hódmezővásárhelyt összekötő utakon. A 47-esről annyit mondott
a polgármester, hogy a közbeszerzési eljárás még folyamatban van, a
tehermentesítő út jogerős tervei pedig már készen vannak.
Sándor nevű hallgató kérdezte, hogy a Kaszap és a Tóalj utca kereszteződésében mikor épül meg a körforgalom?
Dr.
Lázár János pontosan meghatározta a dátumot: június 30. Hozzátette, a
János téren is szeretnének körforgalmú csomópontot kialakítani. Erre
már készítik a pályázatot. Másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy
éven belül bekötik a 47-es körforgalmába az ipari parkot is.
Imre és
Sz. Robi is arra volt kíváncsi, hogy ha Földeák alatt 100 évre elegendő
gáz van, akkor miért kell az oroszokkal üzletelni?
A polgármester azt mondta erre, hogy a kitermelés jogát az állam értékesítette.
Kné Zsuzsa azt kérdezte, meddig tehet még meg bármit Gyurcsány Ferenc?
Dr.
Lázár János úgy fogalmazott, minden attól függ, március 9-én menyien
mennek el szavazni Mint mondta, fölhatalmazásra van szükség. Ha 2-2,5
millió ember szavaz igennel, az változást kell eredményezzen! József
azt kérdezte, mi lesz az Endrei telep sorsa?
Azt az önkormányzat értékesítette – válaszolt a polgármester.
Az egyik anyuka úgy gondolja, hogy az emberek össze vannak zavarodva és nem tudják miként szavazzanak.
Mindenki nézzen a pénztárcájába – javasolta Dr. Lázár János.
Hogy
miért nem csatornáznak Öreg Kishomokon, a polgármester elmondta,
belterületté kell nyilvánítani a területet, és pályázati kiírás sem
volt megfelelő, de a tervek között szerepel a megvalósítás.
Az Egészséges Vásárhely Program Húsvét után lesz látványos – emelte
ki Dr. Lázár János. Mint mondta, elkészült már a program internetes
oldala, kiválasztották az első körben csatlakozó háziorvosokat és a
szűrővizsgálatok is elkezdődnek.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu