Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Idén már százhúsz család kapott tűzifát a várostól

A mai napon a tarjáni
és a csúcsi városrészből érkeztek a rászorulók az ingyenes tűzifáért. Tóthné
Kecskeméti Katalin a tabániak önkormányzati képviselője elmondta: idén már
közel 120 családot támogatott a város ingyenes tűzifával.

– A fejenként 5 mázsa, vegyes összetételű, felaprított fáért
ma 15-20 rászoruló érkezett a tabáni városrészből. Idén összesen közel 120
családot támogattunk már ingyenes tűzifával, az igénylők száma jelenleg meghaladja a hétszázat – mondta Tóthné Kecskeméti Katalin
települési képviselő ma reggel a Városellátó Vámház utcai telephelyén.

A támogatást Hódmezővásárhely Önkormányzata már évek óta biztosítja,
a beérkezett igényeket folyamatosan dolgozza fel a Polgármesteri Hivatal népjóléti csoportja és városrészenkét értesíti az igénylőket, hogy mikor vehetik át a tűzifát. Elsősorban azokat a rászorulókat segíti a város, akik életkorukból, vagy
egészségügyi állapotukból adódóan nem tudnak részt venni a nyesedékfa-gyűjtési
programban.

A nyesedékfa gyűjtés erdész felügyelete mellett a
Kása-erdőben történik, engedélyt a Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési
csoportjánál lehet kérni. Az ingyenes tűzifát a különböző beruházásokhoz
kapcsolódó fakivágásokból, a városi tulajdonú erdők erdészeti munkálataiból és
a Dalerddel való együttműködés eredményeként gyűjtötte össze az önkormányzat, vegyesen
tartalmaz nyár-, kőris- és akácfát.

Megszakítás