Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Idén tovább emelkedik a pedagógusok bére

Január elsejétől tovább emelkednek a pedagógusbérek, melynek egyik oka a minimálbér összegének emelkedése, a másik, hogy a tavaly elfogadott életpályamodell hatására automatikus bérnövekménnyel számolhatnak az érintettek.  A megemelt fizetést februártól kapják meg a pedagógusok.

A 2013 szeptemberével életbelépett új pedagógus előmeneteli rendszer a pedagógusok illetményét a mindenkori minimálbérhez köti. 2014 január 1-től a minimálbér 98 ezer forintról 101 ezer 500 forintra emelkedett, ami meghatározza a pedagógusok bérének változását is. Mindez a helyi oktatási intézményekben is, többek között a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában is érezteti hatását.

– A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden pedagógus bére, mintegy 3.57% -kal emelkedik, függetlenül attól, hogy melyik fizetési kategóriába és életkori csoportba tartozik. Ez bruttó nyolcezer forintos béremelést jelent – mondta Árva László az intézmény igazgatója.

Ezt a minimálbéremelkedésből fakadó fizetésnövekedést egészítheti ki egy másik forrás. A közalkalmazotti bértábla alapján minden pedagógusnak háromévenként automatikusan emelkedik a fizetése. Ez alapján – szintén január elsejétől – a tanárok egyharmada az automatikus béremelkedés miatt további, átlagosan 8-10 ezer forintos bérnövekménnyel számolhatnak. Mindez a vásárhelyi oktatási intézményekre is vonatkozik, így az említett helyi iskolában dolgozók is többet vihetnek haza februártól. 

– Minden pedagógusra igaz és érvényes a minimálbér emelkedésből fakadó béremelkedés, illetve a mi intézményünkben a pedagógusok 30%-a esetében pedig fizetésfokozat emelkedés egészíti azt ki – tette hozzá az igazgató. 

A tavaly megkezdett pedagógus béremelés a jogszabályban foglaltaknak csak a 60%-át jelenti. A fennmaradó 40%-ot négy lépcsőben kapják majd meg a pedagógusok. 2014 szeptember 1-től kapják meg az újabb 10%-ot, majd minden esztendőben további 10 százalék emelkedés következik. A teljes béremelés 2017. szeptember 1- jéig valósul meg.

Megszakítás