Heteken belül beköszönt a parlagfű szezon. Az elmúlt időszak csapadékos időjárása kifejezetten kedvezett a növény fejlődésének. A hatóságok július elsejétől nagy erőkkel dolgoznak a szennyezett területek felkutatásán és ha szükséges, bírságolnak.
A parlagfűre allergiások száma Magyarországon meghaladja az egymillió főt. A törvények értelmében, a növény pollenjére érzékenyek védelme érdekében a jövő hónap elejétől bírságot szabhatnak ki a hatóságok azok ellen, akik elmulasztják a parlagfű mentesítést területükön. A büntetés mértéke 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedhet.
– A csapadékos tavasz nem csak a szántóföldi növényeknek, de a parlagfű fejlődésének is kedvezett. Hódmezővásárhely és környéke a korábbi évek tapasztalatainak megfelelően az idén is kevéssé fertőzött területnek számít. A Talaj- és Növényvédelmi Igazgatóság kifejezett kérése, hogy aki eddig nem mentesítette területét, az szemlélje meg földjét, és még a határidő előtt tegyen eleget a törvény szabta kötelezettségének – mondta Hódi László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója.
Abban, hogy a térség nem szennyezett jelentősen parlagfűvel, közrejátszik a talaj típusa, az itt alkalmazott termesztéstechnológiák, kultúrnövények és a város földművelőinek lelkiismeretes munkája. A parlagfű esetében a virágbimbó kialakulását és virágzását kell megakadályozni, ami július közepétől indul.
– Július elsejétől kezdi a hatóság figyelni, hogy mikor bimbózik a parlagfű. Ettől az időponttól kezdjük a felderítéseket és a hatósági eljárás lefojtatását – tette hozzá a szakember.
A kormányhivatal földhivatala végzi a felderítéseket, sőt, ha lakossági bejelentés érkezik parlagfüves területekről, azokat is megvizsgálják. Nagy emberi erőforrást és technikát vetnek be a hatékonyság érdekében, így folytatják a tavaly kísérleti jelleggel elkezdett légi felderítéseket is.