Pénzt hoztam, illetve rendőr vagyok és nyomozok! Ezek
voltak azok a hazugságok, amivel ismét idős emberek hiszékenységét használták ki
bűnözők Mindszenten és Hódmezővásárhelyen.
Mindszenten egy néni ablakán kopogtatott egy idegen férfi
tegnap a délelőtti órákban. Az idős asszony kinyitotta az ajtót és betessékelte
a kedves embert, ugyanis azt állította, hogy pénzt hozott. A lakásban
beszélgettek, majd miután megtudta, hogy a néni hol tartja a spórolt pénzét,
hirtelen közölte, hogy mégsem jár a sértettnek semmi és elindult kifelé. Az
ajtóból azonban visszalépett azzal, hogy bent felejtett a szobában valamit.
Néhány másodperc után viszont tényleg távozott. Az idős asszony ekkor észlelte,
hogy a szobából eltűnt a kisdoboz benne a spórolt pénzével.
A sértett a szomszédjától kért segítséget, akivel együtt
bementek a Mindszenti Rendőrőrse feljelentést tenni. Időközben a járőröknek
gyanússá vált egy Opel a városban, ezért intézkedés alá vonták. Mivel sem a
sofőr, sem az utas nem használta a biztonsági övet, ezért feljelentették őket a
rendőrök, majd folytathatták az útjukat. Néhány perccel később adta ki az
ügyeletes a néni feljelentése alapján a körözést, ami alapján a rendőrök azonnal
jelezték, hogy intézkedtek két kaposvári férfival szemben, akik közül az egyikre
ráillik a személyleírás. Bemutatott fénykép alapján a sértett egyértelműen
felismerte a rendőrök által feljelentett férfiban azt a személyt, aki őt
megkárosította. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság megtette a szükséges
intézkedéseket a két gyanúsított elfogása érdekében.
Tegnap érkezett bejelentés a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányságról arról is, hogy még november 24-én egy helybeli házaspárt is
megkárosított két férfi, akik láthatósági mellényben mentek be a lakásukba, majd
amikor szembetalálkoztak az ott lakókkal azt közölték, hogy rendőrök és
nyomoznak. A sértetteknek bár gyanús volt, hogy nem mutattak semmilyen
igazolványt, de segítették a hatóság munkáját. Miután a két férfi távozott,
akkor észlelte a házaspár, hogy a lakás egy részét már azelőtt átkutatták a
gyanúsítottak, mielőtt összetalálkoztak volna. Az elkövetők magukkal vitték a
család spórolt pénzét. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás miatt
indított nyomozást.
A rendőrség ismét felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy
győzödjenek meg arról, hogy kit engednek be a lakásukba, illetve amennyiben nem
biztosak abban, hogy kik keresték fel őket, kérjenek rendőri segítséget a 107-es
segélyhívón. Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, kérjük, hogy
mielőbb jelezzék azt a hatóságnak.
police.hu