Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Igazi fesztiválhangulat a város szívében

Négy helyszínen, több mint 30 program várta a szórakozni vágyókat Hódmezővásárhelyen az Államalapító Szent István Király tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton. Augusztus 16-a és 20-a között népszerű zenekarok és országosan ismert sztárfellépők gondoskodtak a rendezvény hangulatáról, amelyre naponta több ezren látogattak ki.

Számos országosan ismert zenekar fellépése teremtette meg az Államalapító Szent István Király tiszteletére rendezett ötnapos ünnep hangulatát Vásárhely főterén és a Dr. Rapcsák András utcán megrendezett borfesztiválon. A közönség már visszatérő vendégként fogadhatta a Group’N Swing zenekart, amely ezúttal elsősorban „Botrány” című nagylemezükről játszott számos saját szerzeményt. A formáció úgy vált az ország első számú Swing és Boogie Show zenekarává, hogy produkciói során rendszeresen átlépik a megszokott műfaji határokat.

– A Group ’N’ Swing zene alapvetően swinges lüktetésű, kicsit boogie-s, kicsit Rock ’N’ Roll-os, kicsit jazzes, latinos. A zenék felépítése pedig abszolút popzenei. Ez nem volt tudatos, csak kivettük a műfajokból azt, ami igazán közel áll hozzánk és kialakult egy ilyen Group’N Swing stílus – mondta Gájer Bálint, az együttes énekese.

A formáció elmúlt évben megjelent „Botrány” című albumát Fonogram díjjal jutalmazta a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége a Legjobb Szórakoztató Lemez kategóriában. Az elismerést nemrég vehették át a tagok.

– Mi sohasem a szakmának játszunk, mindig a közönséget tartjuk szem előtt. Ez egy plusz dolog, hogy munkánkat a szakma is elismerte ezzel a díjjal- mondta Almási Attila, az együttes alapítója.

– Ezzel egy olyan lendületet kapott a zenekar, amit, azt gondoljuk, most meg kellene lovagolni és ezáltal olyan teret kaptunk, amit ki kell használnunk szakmailag – tette hozzá Mihályi Réka, az együttes énekese.

Fergeteges hangulatot teremtett a The BlackBirds Beatles tribute zenekar is, amely a borfesztivál színpadán a liverpooli együttes legsikeresebb slágereit adta elő korhű hangszerekkel. Az együttes tagjai elkötelezett Beatles rajongók, így fellépésük során a lehető legeredetibb hangzásra törekedtek.

– Imádjuk, szeretjük a Beatles zenét, ezért csináljuk ezt már 9 éve ezzel a zenekarral, és még komolyan gyűjtjük a Beatles dolgokat is – mondta Hoffman György, a BlackBirds tagja.

Vásárhelyen lépett fel az utóbbi évek legütősebb világzenei bandája is, a Kerekes Band.

A több mint 10 éve létező formáció büszke arra, hogy zeneileg mindig a saját útját járta.

– A Kerekes Band kizárólag magyar népzenei elemekkel és hangszerekkel dolgozik, de ezen belül is saját dalainkat és stílusunkat játsszuk – mondta Fehér Zsombor, az együttes tagjai.

Nagysikerű koncertet adott a Kossuth téri nagyszínpadon a Mystery Gang, a G-Jam Projekt, a Fabula Rasa, illetve több ezer fős közönség előtt koncertezett a Carbonfools zenekar is a IX. Hódmezővásárhelyi Pálinka- és Borfesztiválon.

Megszakítás