Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Igazságszolgáltatás evilágon és túl

Öt beszélgetés egy bíróval címmel rendezvénysorozatot
indított az Adventista Gyülekezet.

Öt beszélgetés egy
bíróval címmel előadássorozatot indított az Adventista Gyülekezet.

Dr.
Makkos Norbert bíró előadásaiban, a polgári és a bibliai igazságszolgáltatás
közé állít párhuzamot. A Sárbogárdon
élő, polgárjogi ügyekre szakosodott bíró a helyi adventista gyülekezet
meghívására érkezett Vásárhelyre. A mindennapi élet problémás kérdéseivel
foglalkozik, a családjogtól kezdve, a társaságijogon keresztül, a tulajdonjogig
terjed munkája. Az ország több pontján
rendszeresen tart előadásokat, hallgatóságának az élet nehézségeiben segít
eligazodni.

A vásárhelyi esten is egyszerre enged bepillantást a bíróság
munkájába  és a Biblia tanításaiba, valamint párhozamot alkotva beszél, ismertet különböző, a
Szentírásban is megtalálható jogi kifejezést.

– Így, a valós világon keresztül a „mennyei
per” részleteit is megérthetjük – fogalmazott Makkos.

Tegnap a korrupciómentes igazságszolgáltatásról volt szó, a következő
napokban beszél majd többek között a kegyelmi eljárásokról és a kezességvállalásról
is.

Megszakítás