Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ilosfalvy Róbertet január 28-án búcsúztatják

Ilosfalvy Róberttől, az
életének 82. évében elhunyt Kossuth-díjas magánénekestől január 28-án, 13.30
órakor vesznek búcsút a Magyar Állami Operaház előcsarnokában – tudatta Várkonyi
Judit, a dalszínház sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

A dalszínház
január 6-án elhunyt örökös tagjának és mesterművészének hamvait a búcsúztatás
után a budai, Batthyány téri Szent Anna templom urnatemetőjében helyezik örök
nyugalomra. Kérik, hogy tisztelői csak egy szál virággal róják le
kegyeletüket.

A nemzetközi
hírű művészt, akinek személyében az egyik legemlékezetesebb Bánk bán, a
legvonzóbb Des Grieux lovag távozott az Opera örökös tagjai és mesterművészei
köréből, a Magyar Állami Operaház mellett az Oktatási és Kulturális Minisztérium
is saját halottjának tekinti.

Ilosfalvy
Róbert Hódmezővásárhelyen született 1927. június 18-án. 1946-tól 1949-ig Molnár
Imre és Jászó Györgyné növendékeként  tanult a Zeneakadémián, majd
1947 és 1955 között a Honvéd  Művészegyüttes tagja volt. Az énekes
1954-ben debütált a Magyar  Állami Operaházban, Erkel Ferenc
Hunyadi László című operájának  címszerepét alakította.

Ilosfalvy
Róbert sokoldalú énekes volt, széles repertoárja a líraitól a spinto szerepkörön
át a hőstenor szerepekig ívelt. 1966 és 1982 között a kölni opera szólistájaként
tett szert világhírre. Fellépett Európa legjelentősebb operaszínpadain, valamint
San Franciscóban és a New York-i Carnegie Hallban, emellett számos 
hanglemezfelvétel szólistája volt. Művészi munkáját 1962-ben Liszt 
Ferenc-díjjal, majd 1965-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

Főbb
szerepei voltak: Alvaro (Verdi: A végzet hatalma); Manrico (Verdi: A trubadúr);
Alfréd (Verdi: Traviata); Otello (Verdi); Don José (Bizet: Carmen); Stolzingi
Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok); Dick Johnson (Puccini: A Nyugat
lánya). Ilosfalvy Róbert mindezeken kívül Richard Strauss és Leos Janácek
műveinek hiteles tolmácsolója is volt.

(MTI)

Megszakítás