Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

In Memoriam Dömötör János

Dömötör János azon kivételes személyiségek
közé tartozott, akiknek az élete közösségük formálójává válhatott. Rá is igazak
Grezsa Ferencnek a vásárhelyiség legnemesebb vonásait magán viselő Égető
Eszterről írott sorai: „A lélek érzékenysége, kultúréhsége találkozik benne az
alföldi ember puritán egészségével, ősi közösségi ösztönével.”

Dömötör János Hódmezővásárhelyen
született 1922. január 16-án gazdálkodó család gyermekeként. A Bethlen Gábor
Református Gimnáziumban tett érettségi vizsgát, majd 1940 és 1944 között
Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult és szerzett jogi
doktorátust.

Ezt követően szülővárosában
dolgozott köztisztviselőként, legtovább kultúrtanácsnokként. Számos
művészettörténeti tárgyú publikációja jelezte erős vonzódását szűkebb
pátriájának kultúrája, különösen képzőművészete iránt. Feloszlatásáig a Tornyai
János Társaság titkára.

1944-től tagja volt a
szociáldemokrata pártnak, ahonnan azonban később – „osztályidegen” származása
miatt – kizárták, majd 1951-ben a közigazgatásból is távoznia kellett.

Az ezt követő tíz esztendőben
földmunkásként, napszámosként, szikvízkészítőként, majd a megyei temetkezési
vállalat adminisztrátoraként dolgozott, és gondoskodott családjáról, hat
gyermekükről.

A szellemi száműzetés után
1961-ben kinevezték a Tornyai János Múzeum igazgatójává. Harmincéves vezetői
pályája során sokat tett a népi iparművészet és építészet értékeinek
feltárásáért és megőrzéséért. Ennek eredménye volt a Papi-féle szélmalom, a
Csúcsi Fazekasház és a Tanyamúzeum létrehozása. Művészettörténészként
írásaival, kiállítások szervezésével, megnyitásával elévülhetetlen szerepe volt
abban, hogy a helyi képzőművészet, a „Vásárhelyi Műhely” ismertté és elismertté
vált az egész országban. A Magyarországon akkor még példa nélküli testvérvárosi
kapcsolatok életre hívásával (Vallauris, Zenta) pedig lehetőséget teremtett a
vásárhelyi alkotóknak a határokon túli bemutatkozásra is. Harminc esztendőn
keresztül volt szervezője és kurátora az Őszi Tárlatnak, amely ebben az
időszakban vált a magyar képzőművészet egyik meghatározó és határozott értéket
közvetítő ünnepévé. Nyugdíjba vonulása után is tovább dolgozott. Közel négyszáz
publikációja a magyar és az egyetemes művészet hagyományainak szintézisére
törekvő szakmai tudásáról és műveltségéről tanúskodik. Számtalan
kiállítás-megnyitója pedig magával ragadó művészettörténet és esztétika órát
jelentett hallgatóságának. A rá jellemző alapossággal és szakszerűséggel
állította össze a Plohn József 48-as honvédportréit bemutató albumot, a
Vásárhely műemlékei, épületei, valamint a Vásárhely szobrai című köteteket.
Szerkesztője volt a Kiss Lajos emlékkönyvnek, és ő írta a város monográfiájának
művészettörténeti fejezetét.

A vásárhelyi parasztpolgárság
hagyományaihoz híven szakmai munkásságát mindvégig a közösség – legyen az a
város közössége vagy a céh közössége – szolgálata teljesítette ki. Sajátjának
tekintette Albert Schweitzer életelvét: „Szolgálni és segíteni!” Ügyvezető
titkára volt a Magyar Képző- és Iparművészek Csongrád Megyei Szervezetének.
1967-től nyolc éven keresztül Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője. Három
évtizeden át irányította a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat városi,
illetve megyei szervezetét. Tapasztalatival, felkészültségével pótolhatatlan
tagja volt a polgármester tanácsadó testületének, a magisztrátusnak, majd a
civil szenátusnak. Példája volt annak, hogy bölcsesség, humor és emberi
közvetlenség egymást feltételezik, és ezzel a vásárhelyiek olyan megbecsülését
és szeretetét vívta ki, amely csak keveseknek adatik meg. Tisztességgel és
magas szinten végzett munkájáért több elismerésben részesült. Megkapta – többek
között — a Munka Érdemrend arany fokozatát, majd a Magyar Köztársaság
aranykeresztjét is. 2002-ben Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése
díszpolgári címet adományozott számára, a Tornyai János Múzeum pedig
emlékkönyvvel tisztelgett nyolcvanadik születésnapja előtt.

“te élsz mibennünk, mi
haltunk tebenned

s magunkat fognánk elfelejteni,

ha tégedet felednénk.”

– írta Babits Mihály Ady Endrétől
búcsúzva. Dömötör János emléke köztünk él, mert mi vásárhelyiek, akiket írásban
és szóban látni tanított, az ő bölcs és derűs tekintetével szemléljük e város
szobrait, utcáit, házait és kiállítótermeinek festményeit.

Dömötör Jánost Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése a Kincses
temető díszsírhely parcellájában 2009. augusztus 17-én, hétfőn 11 órakor lesz.

Almási István

alpolgármester