Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

In memoriam Kormány Lajos

“Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.” mondja a Példabeszédek könyve. A mai napon ugyanígy tükröződik Kormány Lajos emlékezete bennünk.

Néha a Mindenható Úr akarata olyan hirtelen és váratlanul ér Bennünket, hogy görcsbe szoruló torokkal csak annyit tudunk kérdezni: miért? Ugyanúgy tesszük fel ezt az örökérvényű és megválaszolhatatlan kérdést, mint ahogy tette a bibliai Jób is: értetlenül állunk, és arra akarunk választ találni, hogy miért a jók mennek el?

Mert igen Lajos, Te jó voltál. Az első, ami eszembe jut rólad, egykori osztályfőnökömről, testnevelő tanáromról, vívóedzőről, barátomról, hogy egyike voltál az általam legszerethetőbb embereknek. És ezt a gyász és a búcsú órájában nem az Úrhoz való visszatérésed mondatja velem, hanem a számadás eredménye. Amikor visszagondolok Rád, akkor szívemben egy példaértékű életet leélt ember képe tükröződik, egy olyan emberé, aki a hivatása iránti rajongást könnyen átadta környezetének.

Most, amikor mindannyiunkban feltolulnak az emlékek személyiségedről és annak varázsáról, nekem is az jut elsőként az eszembe, ahogy megszerettetted velünk a sportot, kezdve kedvenceiddel: az atlétikával, a kézilabdával, focival és a számodra oly kedves vívással. Mindig volt szemed, hogy a tehetségeket kiemeld, velük külön foglalkoztál, versenyekre vitted Őket.

De a jó ember onnan ismerszik meg, ahogy azokra is fokozottan odafigyel, akik nála elesettebbek. És te jó ember voltál, mert bár a tehetségek nagyon fontosak voltak a számodra, a beteg gyerekek megsegítésére is nagy gondot fordítottál. Megszervezted számukra Vásárhelyen a gyógytestnevelést, amit nyugalomba vonulásodig fáradhatatlan szorgalommal és szenvedéllyel végeztél.

Elévülhetetlen érdemeket szereztél abban, hogy az egykori Tanácsköztársaság téri iskolából testnevelés tagozatos intézményt teremtettél, a legendás iskolaigazgató Gaál Sándor vezetésével, Némethné Piroskával és Krizsán Piroskával együtt. De a sok munka mellett mindig sok-sok vidám pillanat vett körül. Emlékszem az iskolai szünetekben állandósult ún. “palacsintasütésekre”, amik nemcsak a reflexeink fejlődését, gyorsaságát fejlesztették, hanem a játék élményével színesítették hétköznapjainkat is. Bizony sokszor vörösre vert kézzel ültünk be a következő órára, és a visszavágás reményében türelmetlenül vártuk a következő szünetet.

Testnevelőtanár létedre osztályfőnökként megszerettetted velünk az olvasást. Áhítattal hallgattuk, ahogy felolvastad nekünk a May Károly könyveket, a Nagy Indiánkönyvet, vagy a Két Lottit és a többieket. Ha ez nem így lett volna, minden bizonnyal mi is teljesen más emberekké leszünk.

De sokat tettél a szélesebb közösségért is. 1966-tól újjászervezted a romokban heverő vívószakosztályt, ami 10 fővel indult. Ennek idősebb tagjai Szűcs Miklós és Tompai Imre voltak. De az azóta eltelt évtizedek alatt országosan is elismert nagyszerű vívók kerültek ki a kezed alól, a teljesség igénye nélkül: Magyary István, Halla Péter, Rudner Ervin, vagy az említett Tompai Dédi. Ugyanakkor a hölgyek is remekeltek az országos versenyeken. A vívóstafétát továbbvivő Magyary Ági, Benczédi Zsuzsa, Vecsey Éva és a többiek is örök hálával gondolnak Rád, és most Ők is fájdalommal búcsúznak.

Életünk összefonódott veled egészen halálodig. Amikor csak tudtál, lejöttél a nagy vívóversenyeinkre, vagy városunk nagy ünnepségeire. Mindig büszkeség töltött el, ha régi tanítványaid igaz szeretettel vettek körül. Varró Oszkárra pedig olyan hatással voltál sportszereteteddel, hogy az egyik legnagyobb amatőr olimpiai gyűjteményt tudhatja magáénak, amit rendszeresen meg is oszt a sportszerető közönséggel.

Folytathatnám még az emlékezés sorát, mert láncszerűen az egyik kedves kép rögtön a másikat hívja maga után, mely folyamat révén teljes valójában megjelenik lelki szemeink előtt szeretett barátunk, Kormány Lajos alakja. Az osztályfőnöké, a testnevelő tanáré, a vívóedzőé, a baráté. A mindig fiatalos Lajost hirtelen és váratlanul veszítettük el. A miértre, amit Jób is feltett, csak most, az emlékezés végén adhatok választ. Így adatott meg számára, hogy testi szenvedések nélkül térhetett meg Teremtőjéhez. Mert szerette Őt a Jó Isten. És ez a kegyelem csak azoknak jár, akiket Ő igazán szeret.

Drága Osztályfőnök Úr!

Köszönjük, amit értünk tettél, köszönjük azt a sok szép élményt, amit adtál Nekünk. Amíg élünk, nem feledünk. A lángot, melyet gyújtottál bennünk, tanítványaid tovább éltetik.
Isten veled, nyugodj békében.

Dr. Kószó Péter