Elfogtak a rendőrök
két hódmezővásárhelyi férfit, akiknél két és fél kilogrammnyi indiai
kendert találtak; a makói nyomozók is több, kábítószerrel
kapcsolatos bűncselekmény miatt indítottak eljárást – közölte a
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az
MTI-vel.
A 24 és a 28 éves hódmezővásárhelyi férfi szerda délután busszal
utazott át a közeli Székkutasra, egyikőjük ugyanis kutyasétáltatás
közben indiai kenderre bukkant a település külterületén – mondta
Szenti Szabolcs.
Egy nagy táskát, zacskókat, valamint ollót vittek magukkal,
amellyel a mintegy 2,5 kilónyi – a marihuána alapanyagául szolgáló –
növényt be is takarították. Hazafelé azonban a megyei kapitányság
felderítő osztályának munkatársai a vásárhelyi rendőrökkel közösen
igazoltatták őket.
Mindketten azonnal beismerték, hogy saját fogyasztásra vágták le a
növényeket, amelyeket meg akartak szárítani – közölte a főhadnagy,
hozzátéve: a két férfi ellen kábítószerrel való visszaélés vétsége
miatt indult eljárás.
A makói rendőrök egy 40 éves férfit és édesapját állították elő. A
fiatalabb férfi az ingatlanján indiai kendert termesztett, amelyet
apja udvarában szárítottak ki. A helyszínen 42 tőnyi száradó növényt
foglaltak le.
A nyomozók előállítottak egy 31 éves makói férfit is, akit azzal
gyanúsítanak, hogy rendszeresen értékesített speedet legalább öt
fogyasztónak. Egy 30 éves és egy 29 éves férfi ellen is eljárás
indult, ugyanis a házkutatások során az ő lakásukban is
kábítószer-tartalmú növényi törmeléket foglaltak le a rendőrök –
mondta Szenti Szabolcs.
(MTI)