Több mint 300 millió forintos útfelújítás veszi
kezdetét Hódmezővásárhelyen. Az Európai Uniós támogatás segítségével
megvalósuló beruházás során felújítják a Bercsényi, a Táncsics Mihály, a Teleki,
a Szent István, valamint a Vöröskereszt utcákat, a projekthez kapcsolódóan az
önkormányzat saját forrásból két körforgalmat épít. A munkálatok holnap reggel
indulnak a Bercsényi utcában – mondta el Gyömrő-Molnár Imre az önkormányzat
városfejlesztési bizottságának elnöke mai sajtótájékoztatóján.
Öt utcát érintő útfelújítás indul a holnapi
napon. A Belváros és a csúcsi városrész találkozásában fekvő Bercsényi, Táncsics
Mihály, Teleki, Szent István és Vöröskereszt utcák jelentős forgalmat vezetnek
el nap, mint nap, így a felújítás több városrész közlekedésére kedvező hatással
lesz. A több mint 300 millió forintból megvalósuló rekonstrukcióhoz a város 195
millió forint támogatást nyert a Dél-Alföldi Operatív Program keretében,
amelyhez 105 millió forintos önerőt biztosított. A munkálatok holnap reggel a
Bercsényi utcában indulnak – jelentette be Gyömrő-Molnár Imre, mai, helyszíni
sajtótájékoztatóján.
Az önkormányzat Városfejlesztési,
vállakozásfejlesztési, és informatikai bizottságának elnöke elmondta: a
felújítás során az utakat alapjaitól építik újjá, az útpadkával nem rendelkezú
utcákban szélesítik is az úttestet, így a Bercsényi utca például másfél méterrel
szélesebb azfaltréteget kap.
mintegy 40 millió forintból két kisebb körforgalmat épít a felújítás alatt álló
utcák bevonásával, hogy a forgalmas csomópontokban biztonságos és zökkenőmentes
legyen a közlekedés.