A nagy sikerű Indul a Bakterház című filmet
vitte színre idén a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola. Csaknem 300 diák vett
részt a produkcióban, Bendegúz szerepét Baranyai Csanádra osztották.
Ez volt a harmadik, egész estét betöltő
előadása a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolának. Karinthy Tanár úr kérem, és
a Ludas Matyi bemutatója után idén az Indul a Bakterház történetét dolgozták fel
a diákok. A próbák még februárban elkezdődtek, az egyes csoportok először
külön-külön, majd az elmúlt két hétben már együtt gyakoroltak.
Tavaly a Ludas Matyiban már bizonyította
színészi tehetségét Baranyai Csanád és az ő személye ihlette tanárait, hogy idén
az Indul a Bakterház című filmből készüljön előadás. A szervezők szerint ugyanis
jobban alakítja Bendegúz figuráját, mint Olvasztó Imre az eredetiben.