Tavaly sikeresen felvettük a harcot a vérszívókkal, idén is hasonló módon szeretne a város eljárni.
Mint ismeretes, a szúnyoggyérítés a katasztrófavédelem feladata, ám városunk tavaly is számos alkalommal rendelt kiegészítő gyérítést saját forrásból.
Idén május 16-17-én indul Vásárhelyen a kombinált földi kémiai gyérítés, ezt követi a katasztrófavédelem által végzett május 20-án.
Kémiai gyérítésre mindaddig szükség van, amíg az elindított biológiai gyérítés kellőképpen hatékonnyá válik majd. Ez utóbbi ugyanis egy környezet- és egészségkímélő módszer lenne. A biológiai gyérítés lényege, hogy feltérképezik a csípőszúnyogok tenyészőhelyeit majd megjelenési formáit, mert a különböző fajok más és más élőhelyi és szaporodási jellemzőkkel bírnak, így az ellenük való védekezés csak élettani tulajdonságaik, szokásaik figyelembevételével lehet eredményes.
Az önkormányzat által megbízott rovartannal foglalkozó szakértők a településünk területén és Mártély üdülőterületén szisztematikusan és rendszeresen, hétről-hétre felmérik, térképezik a szúnyogok tenyészőhelyeit, folyamatosan vizsgálják a nagyobb esőzéskor keletkező, illetve a Tisza áradása után visszamaradó vizekben a szúnyoglárvák élőhelyeit, és a kifejlett egyedek előfordulási helyeit, valamint mérik a vízben fejlődő szúnyoglárvák számát. A szúnyog tenyészőhely felmérését végző szakemberek fertőzöttség esetén azonnal jelzik a biológiai kezelés indokoltságát, így a biológiai szúnyoggyérítést szakemberekkel azonnal el tudjuk végeztetni.
A településen kifejlődő fajok döntően nem távolodnak el messzire tenyészőhelyüktől (erdei szúnyogok, háztartási pangóvizekben tenyésző szúnyogok), ellenük is nehéz központilag védekezni akár biológiai, akár kémiai módszerekkel. Ennek oka részben az, hogy e fajok, felkutathatatlan és szétszórt helyeken tenyésznek (az erdő fáinak odvában, pocsolyákban). Esetükben a biológiai módszer – miszerint a tenyészőhelyet kezeljük a lárvafejlődéskor, nem alkalmazható, hiszen a sok ezer apró erdei pangóvíz feltérképezhetetlen és kezelhetetlen. A kifejlett példányok kémiai gyérítése pedig azért nem lehet eredményes, mert a légi szórás nem tudja a lombkoronaszint alá juttatni a hatóanyagot. Hasonló az eset a háztartási pangóvizekben kikelő fajok esetében is. Az esővizes hordók, víztárolók, medencék szintén felderíthetetlen és központilag kezelhetetlen tenyészőhelyek, a bennük fejlődő szúnyogok pedig egész életük során a közelben maradnak, és elsősorban az ott élőket gyötrik. Ezeket a pangóvizeket csak a lakosság tudja megszüntetni, ezáltal lényeges mértékben csökkenteni a szűk környezet szúnyogártalmát!
A háztartási pangóvizek felszámolásával Önök is sokat tehetnek lakókörnyezetük csípőszúnyog-ártalmának csökkentéséért.
Együttműködésüket köszönjük!
Az alábbi tájékoztatón részletesen megtalálható mit tehetünk mi magunk a kevesebb szúnyogért: