Három út felújítása indult meg a mai napon Tarjánban.
Hegedűs Zoltán a városrész önkormányzati képviselője helyszíni sajtótájékoztatóján
elmondta: a beruházás során a Malom, a László és a Csillag utcák szélesebb
úttestet és új aszfaltréteget kapnak, de sor kerül az utcák találkozásánál
lévő csomópont rekonstrukciójára is. A 64 millió forintos beruházás fele-fele
arányban pályázati és önkormányzati forrásból valósul meg.
Három forgalmas tarjáni utca, a Malom, a László és a Csillag
utcák felújítása indult meg a mai napon. A munkálatok során az úttesteket
szélesítik, illetve új aszfaltréteggel borítják. A beruházás teljes költsége
meghaladja a 64 millió forintot, amelynek felét a város útrekonstrukciós (TEUT)
pályázaton nyerte – jelentette be Hegedűs Zoltán mai, helyszíni
sajtótájékoztatóján.
A tarjáni városrész önkormányzati képviselője elmondta: a
felújítás alatt álló utcákon a burkolat már 10- 15 éves, és mivel az elmúlt
években a városrészben erősödött a forgalom, sokat romlott az állapotuk.
A beruházás során az utcák találkozásánál lévő – eredetileg buszfordulónak
épült – csomópont rekostrukciójára is sor kerül. A munkálatok novemberben
zárulnak.