Megújult folyosóval és bővített informatikai
eszközparkkal kezdte meg tizennyolcadik tanévét a Szőnyi Benjámin Református
Általános Iskola. A közel 50 milliós fejlesztést az intézmény önerőből és
pályázati forrásokból tudta megvalósítani.
Tágasabb és megszépült folyosó fogadta a diákokat a Szőnyi
Benjámin Református Általános Iskolában. A tornaszobaként működő nagyobb termet
mostantól egy tolóajtóval kinyitva közösség térré lehet formálni, ahol sokan
elférnek.
– Régóta készültünk arra, hogy kicseréljük a nyílászárókat,
a burkolatot és a szigetelés is problémát okozott, valamint egy nagyobb térre
is szükségünk volt, mert az iskola tanulói létszáma az elmúlt években enyhe
növekedést mutat. Arra törekedtünk, hogy egy olyan közösségi teret hozzunk
létre, ami a mi lehetőségeinkhez mérten kellően befogadóképes egy-egy nagyobb
rendezvényünk alkalmából – mondta Hódiné Földesi Sára, a Szőnyi Benjámi Református
Általános Iskola igazgatója.
Míg a folyosó korszerűbbé tétele önerőből, egyházi
támogatásból valósulhatott meg, addig az iskola eszközparkjának bővítése
európai uniós forrásokból, így összesen közel 50 millió forintos fejlesztést
hajtottak végre az intézményben.
– Itt az informatikai eszközökről van szó, a tanulói laptop
projektnek köszönhetően négy csoport dolgozhat laptopokkal. Ebben a hónapban
négy interaktív táblát is felszereltek és 17 asztali számítógépet is el tudtunk
helyezni. De a sajátos nevelési igényű tanulók számára is kaptunk speciális
csomagot, mely az ő feltételeiket és tanulási környezetüket javítja – tette
hozzá az igazgató.