Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Infraszaunával bővült a vásárhelyi strandfürdő

Infraszauna szolgáltatással is várja tegnap óta vendégeit a vásárhelyi strandfürdő. Az érdeklődők bevezető akcióként 40 percet tölthetnek el az infrakabinban.

A Gyarmati Dezső Sportuszodában a sikeres próbaüzemet követően kezdte meg működését a három fő befogadására alkalmas infraszauna. A berendezést a vendégkör kimondott kérésére, az igények kielégítése érdekében szerezte be a strand vezetése.

– Nem egészen úgy működik, mint a finn szauna. Az infrasugarak hatására a szervezetet belülről melegíti. Nincs az a hősokk, amit a finn szaunában átél az ember. Itt kifejezetten langyosnak érezzük a hőmérsékletet, miközben izzadunk. Állítólag ez rendkívül egészséges és a szakirodalom szerint még fogyaszt is. Ebben eltölteni 30 percet, az 10 KM futással egyenértékű zsírégetés szempontjából – mondta Antalóczy Péter, a Hód-fürdő Kft. ügyvezető igazgatója.  

Tegnap délutántól érhető el ez a szolgáltatás a helyi strandon. A kabinhasználatot többféleképpen is biztosítják.  

– Vendégeink háromféleképpen vehetik igénybe ezt a szolgáltatást. Az egyik mód, hogy vesznek 490 forintért egy 30 perces jegyet az infraszaunába. Most bónuszként egyébként 40 percet tölthet el itt a vendég.  A másik mód a kombinált szauna bérlet, ami 1090 Ft-ba kerül. Ez feljogosítja a vendéget a finn szauna, a gőzkabin és az infraszauna használatára. 

A harmadik mód, az 1700 forintos komplex rekreációs jegy, amely az előbb említetteken túl a sószoba és a szolárium használatát is lehetővé teszi – tette hozzá a fürdővezető.

Az új infraszaunába turnusokban, 30- 40 percenként engedik be a vendégeket. A kabin különböző hangulatfényekkel, és egyéb gyógylámpákkal van felszerelve, így az ideérkezők  kellemes körülmények között tölthetik el az időt.

Megszakítás