Ingyenes angol nyelvű társalgási órák indulnak április 16-án a Németh László Gimnáziumban. A kis csoportos foglakozásokat amerikai önkéntesek tartják, céljuk a kommunikációs képességek fejlesztése.
Április 16-a és 27-e között, a kora esti időszakban ingyenes angol nyelvű órák lesznek a Németh László Gimnáziumban. A társalgási órákat azonban nem minden esetben pedagógusok tartják: az amerikai Global Volunteers elnevezésű non-profit szervezet önkéntesei nemcsak tanárok, vannak olyanok is, akik teljesen más munkakörben dolgoznak.
– Az órákat az angolt anyanyelvi szinten használó amerikaiak tartják, akik nem az írásos, nyelvtani feladatokra fognak fókuszálni, hanem beszélgetnek, társalognak, ezáltal elsősorban a kommunikációs képességeket fejlesztik a tanulókban– mondta Dezső Rita nemzetközi referens.
Az angol társalgási foglalkozásokra elsősorban a felnőtteket várják, hiszen a diákok a délelőtti tanórákon, iskolai keretek között, ízelítőt kaphatnak az önkéntesek tevékenységéből. Sem életkor, sem tudásszint tekintetében nincs korlátozás, de az sem kötött, hányszor vehet részt egy-egy személy az órákon. Az 5- 8 fős csoportokat az első foglalkozáson elvégzett szintfelmérők alapján alakítják ki a tanárok.
– Indul teljesen kezdő, alapfokú, középszintű, középhaladó és felsőfokú csoport is – mondta Dezső Rita.
Jelentkezni a város honlapjáról letölthető adatlapon lehet, amelyet kitöltve e-mailben a dezso.rita@hodmezovasarhely.hu címre, faxon, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal I. emelet, 9/a szobájába kell eljuttatni, április 13-ig. Akinek nincs internet kapcsolata, papíralapú nyomtatványon is jelentkezhet, amelyet ugyanitt személyesen igényelhet délelőtt 8 és délután négy óra között.