Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ingyenes hallásvizsgálattal várták az érdeklődőket a Csúcsi Olvasókör rendezvényén

Ingyenes hallásvizsgálaton és orvosi tanácsadáson is részt vehették azok,
akik ellátogattak a Csúcsi Olvasókör rendezvényére.

Az érdeklődők először endoszkópos hallójárat vizsgálaton estek át, amely
során a szakorvos gyulladás után kutatott. Ezt követően mérték meg az illető
zajérzékenységét és hallását. A tapasztalatok arról tanúskodtak, hogy sokaknál
már kialakult a károsodás.

– Idős korból adódóan számos esetben időskori nagyothallást
diagnosztizáltam. A hallásromláshoz a hosszú ideig tartó erős zaj is
hozzájárulhat, ami zajártalomként jelentkezik, de szédülésre valamint
fülzúgásra is sokan panaszkodtak – mondta dr. Fejes Kinga szakorvos.

Bizonyos betegségek esetében még van mód arra, hogy megállítsák a további
romlást vagy a már kialakult tüneteket csökkentsék. A  fülzúgást
gyógyszeres kezeléssel és infúzió terápiával például jól karban lehet tartani, ha
viszont már a hallás az úgynevezett szociális küszöb alá esik, akkor nincs más
megoldás, mint a hallókészülék használata.

– A hallókészüléket valami miatt szégyellik a betegek, ezért is fogadtuk
el az olvasókör meghívását és jöttünk örömmel ide, mert szeretnék meggyőzni az
embereket arról, hogy ahogyan a rossz látáson szemüveggel lehet javítani, úgy a
rossz hallásra is megoldást jelenthet a hallókészülék – tette hozzá a doktornő.
 – Azokatt a fülben lévő, hallást segítő szőrsejteket, amelyek elpusztultak, már nem lehet
újraéleszteni, ezért nagyon fontos, hogy már fiatal korban vigyázzunk
füleikre. Már azzal sokat teszünk hallásunk megőrzése érdekében, ha például nem
hallgatunk hangosan zenét.

Megszakítás